Fényjelek (dedikált példány)

Előszó

Azt hiszem, valóban fényjelek. Nem én küldöm őket. Ahhoz - gondolom - nincs erőm. De én veszem őket. Ahhoz - talán - van érzékenységem. Olyasmik, mint a Balaton-parti mólókon vagy a vasúti átjárókban. Jeleznek az evezősöknek, vitorlásoknak, hajóknak: első- vagy másodfokú viharveszély van. Jeleznek a gyalogosoknak, biciklistáknak, autóknak: jön a vonat vagy sem. Nem evezek és vitorlázom. De gyalogolok és biciklizem. Maradok a vasúti átjáróknál. Veszem a jelzéseket és értelmezem őket. Ritmikusan ismétlődő sárga jelzésben át lehet menni a síneken - semmi veszély. Ritmikusan ismétlődő vörös jelzésben nem lehet átmenni a síneken - nagy veszély. Értelmezem a jelzéseket magamnak és talán másoknak is. Most négy jelzés értelmezését fogalmazgatom. Három szabad, mondhatnám boldog átkelést jelez. Egy veszélyes, mondhatnám tiltott átkelést jelez. Nagy költőim - Goethe, Vörösmarty - szilárd állócsillagok - nyugodt fényük felé biztosan mehetek. A két Főpap - Makkai, Sík - tartós érték, megfontolt tanításuk irányában biztosan tájékozódhatom. "Szakmai" mestereim - Babits, Curtius - fontos útmutatók, tudományos bölcsességük hozamát biztosan használhatom. De a két Szárszó - '43-ban, '93-ban - furcsa üzenet, az utóbbi hangzavarát baljósan magyarázhatom. Költészet, irodalomtörténet, eszmetörténet. Erről a fényjelek. Végig esszéformában. De két változatban. Rádióesszében, az élő-szó közvetlen hatását célozva. Szakesszében, a tudomány tartósabb érvényét óhajtva... Vissza