Feszt László

Előszó

Részlet a könyvből:
Az otthonom falait díszítő tucatnyi önarckép között van egy, amelyet vagy tizenöt évvel ezelőtt készített Feszt László. Egyike a legteljesebb önarcképeknek, amelyeket ismerek. A rézkarc-aquatinta kombinációval készült arasznyi lapon rajta van szinte minden, ami a művészt érdekelte akkor, és aminek a lecsapódása műveiben majd csak egy évtized múlva jelentkezett. Van rajta - olykor két-három milliméteres nagyságban - növény és madár, rovar és ember, repülő csinibaba és seprűn lovagoló boszorkány, ámor és ördög, ceruzahegyező és űrhajó.
Rajta van a művész eszközeivel, illetőleg szerszámaival a lehető legszebben megjelenítve: öniróniával és humorral. Lábánál a mikrokozmosz, a feje fölött, a háttérben pedig a nap, a hold, a csillagok és a spirálködök makrokozmosza. Rejtetten pedig a művészettörténet nyomelemei: reminiszcenciák a barlangok legelső festőjétől és Goyától és Picassótól.
Ebben az öngúnyoló, karikírozó képben tulajdonképpen nagyon sok benne van mindabból, amiből a következő másfél évtizedben meríteni fog Feszt László: a természet és a történelem, a mikro- és a makrokozmosz. Idő haladtával kevésbé lesz explicit, kevésbé lesz "olvasható". Műveiben egyre több az utalás, a sejtetés, egyre kevesebb a magyarázat, az ábrázolás. Lassanként átalakul a világot tükröző művészből a világot értelmező, annak összefüggéseit kereső és szimbólumokban egybefoglaló, felidéző és interpretáló, de új formákat is alkotó, a nézőt nem szórakoztató, hanem foglalkoztató művésszé. Vissza