Amerika ifjúsága

Előszó

Miközben jártam a földtekét a nagy világrengés után, láthattam, hogy nem is egy hegy, hanem a mi egész világunk vajúdik. Utam egyes állomásai - fönt északon Helsinki, délen Sevilla, nyugaton London és Amsterdam, keleten Szófia, a földteke túlsó oldalán Montevideo és San Francisco - egyaránt azt az érzést keltették bennem, hogy kifordult sarkaiból a mi bolygónk.
Az emberi társadalom egy évezreden át kialakult törvényeinek és szokásainak szorító övéből elemi féktelenséggel törnek elő az indulatok, jelezve, hogy kavargó áramlatok küzködnek egymással a felszin alatt. Itt is, ott is eruptiv hirtelenséggel törnek elő az elfojtott keserű érzések. Valamennyinek az a forrása, hogy a megbomlott világrend kaoszában az emberiség nem képes magára találni.
Milliók és milliók sóvárognak hiába munka után, de nincs, aki munkába állítsa őket. Mindenütt elégedetlen még az ifjúság is. A mai ifjúság, amely éveken át fáradt, dolgozott, hogy az életre felkészüljön, s amely abban az életkorban, amikor a mai nemzedék apái már családot alapítottak, még szülőik ellátására szorul.
Érezzük, - hiszen számtalan jelét is látjuk, - hogy veszendőben van századok kultúrája. Immár meg tudjuk érteni, hogy pusztulhattak el sorozatos nagy megrendülések után évezredeknek szánt kultúrértékek, aminőket a klasszikus Athén és Róma alkotott.
Utazásaim során sóvárgó szemmel kutattam, vájjon melyik nemzetre vár a megváltó szerepe? Vissza