Anna Mark

Előszó

Emlékszem, Anna Mark műveit először kis műterem lakásában láttam a rue des Écoles-ban. Tizenöt éves voltam, amikor vidékről Párizsba érkeztem. A Louis le Grand gimnáziumba jártam, és ahelyett, hogy esténként egyenest a szomorú és komor Bossuet kollégiumba mentem volna, a párizsi utcákat jártam, tanultam vagy éppen Anna fiánál, Dánielnél csináltam a leckémet. Menedékre találtam ebben az emigráns értelmiségi családban, amelyről tudtam, hogy az 56-os események és a kommunizmus drámái elől menekültek el. Ez volt az első felfedezésem Magyarországról... A festészet rajongójaként és a festővé válás gondolatával egy nap megkaptam az engedélyt, hogy megnézzem Anna festményeit, melyeket otthonában sűrű rejtély vett körül, és amelyek hasonlóan titokzatosak voltak, mint alkotójuk. Homokkal, márványporral és gyantával készült, lágy domborművekkel hangsúlyozott nagy fehér kompozíciókat láttam. Valójában ez volt az első találkozásom az absztrakt művészettel... A festőkéssel és spatulával készült műveket egycsapásra éppolyan pontosnak, mint titokzatosnak találtam, és a jeleket egy dekódolásra váró nyelvnek éreztem. Minden nyáron a breton Locquirec-ben találkoztam Anna magyar barátaival, Heller Jánossal és Marikával. Szerettem meghívatni magamat a kis kikötővégi házukba, ahol János ideje nagy részét az árnyékban töltötte (nem viselte el a napfényt), történelmi könyvet vagy regényt olvasva. Bizonyos értelemben örökbe fogadott, és szemeit nagy, kerek, csontkeretű szemüvege mögött forgatva utánozhatatlan akcentussal beszélt Közép-Európáról, az alkotásról, absztrakt művészetről és barátjáról, Annáról. Vissza