Ifjúságom

Fülszöveg

A XX. századi zenei előadóművészet krónikájában a legszebb fejezetek egyikét Fjodor Ivanovics Saljapin pályafutása, operai működése alkotja. Mint énekes és mint színész egyaránt minden idők legnagyobbjai közé tartozott. Férfikora teljében, világraszóló diadalai tetőpontján, 1926-ban Párizsban közreadta önéletrajzát, amely azóta több nyelven, sok kiadásban látott napvilágot.
A kiváló énekes rendkívül vonzó írói eszközökkel, egy regény lebilincselő érdekességével tárja fel küzdelmes gyermekéveit; kezdeti, tapogatózó lépéseit a művészpályán s első nehezen kivívott sikereit... S miközben sorsát meséli, hol kedélyesen derűs, hol nyomasztóan sötét színekkel, de mindenkor igazi írói éleslátással és realizmussal festi meg a régi cári Oroszország vidéki életének epizódjait; ritka örömeit, gyakori nyomorúságait.
Saljapin már túl járt a 25. életévén, amikor valójában felfedezték az operaszínpad számára. Ettől kezdve aztán szinte évről évre fokozódóan hullt rá az elismerés, a siker, a dicsőség dús fénysugara. A nagy énekes ezekről az esztendőkről nem beszél önvallomásában, mintha úgy vélekednék, hogy életének a nagyvilág előtt lejátszódott diadalmas korszakáról már nem neki kell számot adnia, hanem a művészeti élet historikusainak. Mintha Frank Harris-szal, a jeles angol esztétával vallaná, hogy az "életrajzoknak csak az eleje érdekes, az a része, amely az ifjúságról szól; hiszen a »felnőtt, nagy emberek« mindannyian veszedelmesen hasonlítanak egymásra..." Mi azonban úgy érezzük, hogy Saljapin embernek is, művésznek is egyaránt nagyobb volt a nagyoknál, s hasonlíthatatlan! Ezért is tartottuk szükségesnek, hogy ifjúságáról szóló igézően színes önéletrajzát kiegészítsük, s az Utószóban megkiséreljük Fjodor Saljapin teljes művészi pályafutását megismertetni az olvasóval. Vissza