Fogadjatok örökbe

Fülszöveg

Fogadjatok örökbe: a könyv címét egyik verséből "vágta ki" a költő: "nem-lett gyermekeim fogadjatok örökbe" zárul a Nyári napköziseknek és kulcsos gyerekeknek, írhatta volna Sylvia Plath, de írta Pécsi Gabriella című verse. Sajátos női költészet, keserű költészet az övé - jóformán minden verse mögött a magány kísérteties, fájdalmas, tompa szorítását érezni. "Legjobb falatom megeszem, legjobb falatom keserű" - írja valahol. A fájdalom akkor is éles, ha a vers hetyke, ha a költő "henceg" - búsulásra ugyanis semmi oka! Hiszen fiatal, varázsolni is tud "virágot lép" ma is. "Én meg virágot lépek / s jól magam után nézek: / NONÉ! egy margaréta. "Árulkodó a cím is: Önmaga megnevetése. Simogató szeretettel ír a falusi, tanyasi, külvárosi gyerekekről - január havában a karácsonyi betlehemesekről: "messzejárnak Boldizsárék / mindahárom szentkirály / mezétlábas karácsonyfa / vízkeresztig sárba jár". Erdő, felhőkkel hímzett égbolt, cinkék, rigók, pintyek, vízparti sás - a költő verseinek lágy ívét, örömét, emócióinak javát a tájból meríti. Hasonlatai, metaforái is idekötik: egy harmonikus, bukolikus világhoz. Érzékenysége, keserűsége, verseinek tiszta dallamíve és melege, hangjának üde, friss forrásíze sajátosan egyéni lírává ötvöződik. Gyökérzetével a népköltészetbe és a népi szürrealizmusba nyúlik; mondandója pedig a mához köti. "Fagyott fekete csalán a szélben / - kezdi egyik megrázó, szép versét, és így folytatja: - és messze köd / és messze fák / rámdől az összezúgott ég is / és nincs bocsánat nincs virág / a fekete fák rámzuhannak / bámulnak a hollók és varjak / és döglenek a kukoricák". Vissza