Fogolykönyv

Előszó

A második világháború befejező szakaszáról és az azt követő fogság pokoli szenvedéseiről szól a Fogolykönyv. A történészek már megírták, s további kutatásaik során megírják a világégés történéseinek eddig ismert és még ismeretlen fejezeteit, politikai, hadászati, gazdasági hátterét, illetőleg összefüggéseit, de vizsgálódásaik nyomán született munkáikban legfeljebb csak számadatokban jelenik meg az egyszerű közlegény, illetve civil, pejoratív, de talán bocsánatos szóhasználattal élve: a "hétköznapi kisember". Az eseményeket úgymond "felülről" vizsgáló történetírás természetesen rögzíti például azt, hogy valamely hadereg, hadtest zászlóalj hány katonával vonult ki a frontra, valamely ütközet hány emberéletet, sebesültet követelt, katonaként, illetőleg civilként hány ember került fogságba, s ott feltehetően hányan pusztultak el, de arra már aligha térhet ki hogyan élték meg mindezt az emberek. Azok, akiknek annyi közük volt a háborúhoz, s az azt befolyásoló mindenféle tényezőhöz, illetve politikai, katonai manőverhez, hogy ott és akkor éppen kötelező katonai szolgálatukat teljesítették; azok, akik ott születtek, avagy éltek, ahol abban a pillanatban, időszakban a vérzivatar végigvonult; azok akiket a berendező új hatalom civilként rabszíjra fűzött, s fogolytáborokba internált.
Ebben a gyűjteményben katonaként az ellenség karmaiba került hadifoglyok és otthonukból, avagy menekülőben talált ideiglenes tartózkodási helyükről az új hatalom által elhurcoltak is megszólalnak. E gyűjtemény célja nem az, hogy a hadifoglyok és internáltak elhurcolásának okát és forrását firtassa - lényeges a katonaként hadi eseményekbe kényszerített és azok folytán fogságba esett fogoly és otthonából avagy az utcáról elhurcolt, civilként internált közötti különbség -, hanem az, hogy megpróbálja bemutatni: hogyan élték meg a történelmet ezek az emberek. Visszaemlékezéseikben felelevenednek a háború és a majdani fogság egyes részletei, elmondják hogyan okozott mérhetetlen szenvedést és fájdalmat ember az embernek, csak azért, mert ez volt az akkori politika és kor parancsa, de azt sem hallgatják el, hogyan segített a másikon orosz, magyar, német, román, cigány, a sorrend teljesen mindegy egyszóval ember az emberen, ha a szükség úgy kívánta, vagy a helyzet úgy hozta. Vissza