Főhajtás

Fülszöveg

Az emlékezésnek óriási szerepe van a művészetben. Jelentőséget kap az alkotói módszerben és szerepet kap abban, hogy művészeti teljesítmények megőrződjenek. Akire nem emlékeznek vagyis akinek művei nem olvashatók, hallhatók és jelen esetben láthatók, annak szakmai létezése kérdőzeleződik meg. Alapvetően így van ez a képzőművészetben is, ahol az elmúlt század magyar művészete igen nagy számban mutatta fel a tehetségeket, a jelentős életpályákat, melyek kihunyta után azonban nagyon sokszor a hallgatás burka veszik körül e fontos teljesítményeket. A magyar kiállítási, közgyűjteményi munkamódszer nagy hátulütője, hogy sok ilyen életmű ismeretlen marad (vagy nem lesz eléggé ismert) az érdeklődők előtt. A Vigadó Galériához évről-évre sok ilyen kérelem érkezik: állítsuk ki a közelmúltban elhunyt művész hagyatékát, abból egy válogatást. Galériánk azonban az élő kortárs magyar művészet bemutatóhelye, s képtelen átvenni múzeumi feladatokat, de érzi felelősségét e kérdésben is. Ezért kuratóriuma úgy határozott, hogy azon művészek hagyatékából, akik az elmúlt években kiállítást kérelmeztek intézményünknél, de önálló bemutató megrendezésére nincs lehetőségünk, kiválasztunk egy közös kollekciót és egy olyan csoportos kiállítást rendezünk, ahol a művészek hozzátartozói, leszármazottai ebben partnereink lettek. Így e kiállításon belül, vagy a kiállítók között nem lehet keresni szorosan vett művészettörténeti, szellemi kapcsolódásokat, hacsak nem ezt jelzi az a tény, hogy nagyjában-egészében egymás kortársai voltak. Ez a kiállítás emlékezés, FŐHAJTÁS, akik esetében úgy gondoltuk, hogy nagy szükség van a közönség visszajelzésére, arra, hogy e művek egyáltalán kiállítóterem falaira kerüljenek, mert jelentős értékek. Vissza