Előszó
Magyar Testvér! A rohanó és gondterhes élet ezer gondja és baja között állj meg egy pillanatra. Csak egy pillanatra. Értsünk szót. Beszéljünk arról, amiről beszélni mindkettőnknek, nektek éppen úgy, mint nekünk a legnehezebb, a legfájóbb. Magunkról beszéljünk. A mi ügyünkről. Beszédünk pedig ne a panaszkodó Tiborc szava legyen, hanem az szóljon a szeretet, a megértés, a testvéri együttérzés és a remény jegyében.
Most, a világháború kellős közepén, ezekben a vészterhes időkben beszéljünk önmagunkról?
Igen, most. A világháború kellős közepén, ezekben a vérzivataros nehéz percekben beszéljünk önmagunkról. Most fogjuk meg egymás kezét, most tálaljuk ki bajainkat és sírjuk el egymásnak fájdalmainkat. Most adjunk egymásnak találkozót és értsünk szót akkor, amikor a falu népével, a nép ügyével, a nép bajával úton-útfélen találkozunk. Most, amidőn mezőgazdasági népességünk körül újra nagyon sok bába forog. Most, mikor a szóvivők egyike türelmetlenebb, mint a másika, midőn az egyik Tiborc szavából a szenvedélynek nagyobb lángja csap ki, mint a másikéból.
A falu népének szövevényes élete a megoldandó kérdések előterébe került. A nemzetért való halálfélelem az egyik oldalon, a mindenáron, még a Haza pusztulása árán való zavartkeltés a másik oldalon, a megtartó erőre: a népre irányította a figyelmet. Az egyik részről az őszinte gondoskodás irányul feléje, másik részről pedig a mindenáron való hatalomrajutás eszközéül kívánják felhasználni.
Mindkét részen nagyon is jól tudják, hogy a nép, a föld népe a jövő, az erő és az élet.
„Elveszett a nemzet, ha ez semmivé lett.
De, ha ez marad csak, mind a többi nélkül
Nemzetünk jövője, akkor is felépül".
Kéz a kézben és nézzünk egymás szemébe. Mi ne arról beszeljünk, hogy a nép fiai vagyunk, hogy a nemzetért milyen örömmel hozunk áldozatot. Ne dobálózzunk a szavakkal és hirdessük egymásnak az örökkévaló magyart. Ne testvér!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal