Előszó
Az a dolgunk, hogy felfedezzük a tehetséget. Fiatalon Móra Ferenc Aranykoporsóját olvashattuk olyan izgalommal, ahogy ezt a ritka szép történelmi regényt. A hunok és magyarok ködve vesző múltjában,...
Tovább
Előszó
Az a dolgunk, hogy felfedezzük a tehetséget. Fiatalon Móra Ferenc Aranykoporsóját olvashattuk olyan izgalommal, ahogy ezt a ritka szép történelmi regényt. A hunok és magyarok ködve vesző múltjában, ahol alig találhat szilárd támpontot a történész, az írói képzelet szabadon szárnyal.
Belső-Ázsiából jövünk a népvándorlás korában, csatázunk a kínaiakkal, átkelünk az Urálon a pusztai lovas néppel - a saját őseinkkel -, keressük a jó legelőt a Szelenge, a Volga, a Don és a Tisza partján, keressük a földet, ahol már a honfoglalás előtt ezer évvel megállhattunk volna. A hun király seregével legyőzzük a burgund királyt, irgalmat nem ismerünk, mi vagyunk az Isten ostora, nyílzáporral hajtjuk hatalmunk alá csaknem egész Európát. Hunorként s Magorként űzzük a csodaszarvast. A fősámán lányával, Sy-kannal, majd Arykannal, aztán a burgund király lányával, Krimhilddel álmodunk szerelmet, hazát és lelki békét magunknak és a törzs vérontó harcosainak. Testvérgyilkosságba keveredünk népünk jövőjéért, a hatalomért, megöljük szerelmünket, mert megölte anyánkat, s Pannóniába vágyunk. Az íróval mi vagyunk a nép emlékezete, a hagyományok tiszteletben tartásának felelősei. Sóvárgunk az ősi föld után, titkoljuk nagyravágyásunkat, a nagysámán szemével látunk, az ő emlékképei kavarognak fejünkben.
Ki ez a nagyravágyó Ákody Zsuzsanna? Író. Lehetséges, hogy ez az első könyve? Hogyhogy nem tud róla a kiadója sem semmi érdemlegeset? Ki hiszi el, hogy csak telefonon beszélgettek?
Nemcsak az írón, az olvasón is múlik, mi lesz Ákody Zsuzsannából. Ha szeretjük, szárnyakat adunk neki. Olvasói szeretetünk éppen elég lesz az írói nagyratöréshez, a vágyak, remények valóra váltásához. Hát csak titkolja kilétét. Aminek ki kell derülnie, majd kiderül. A regény ezt ígéri.
Vissza