A viszony

Előszó

Részlet:
"Rudnayné, »a szép Rudnayné«, ahogy Budapesten évtizedek óta és még ebben az időben, ötvenharmadik évén túl is hívták, a nagy sárga bársonykarosszékben ült és a karácsonyfa díszítését vezényelte. - Oda fel a csúcsra három csillagszórót kérek... Kevés a kék, több kéket tegyetek... az egész fát kékbe kell burkolni, a kék ad sejtelmes színt az egésznek... a sejtelmes a szép, az, ami nem látszik határozottan, amit nem mond ki az ember ... értitek? - A két szobalány némán dolgozott a szalonban; az egyik létrán szökdécselt fel-le, a másik a kezébe adogatta fel a sok cukrot, csillogó díszt, ezüst és arany szalagot, kékes-ezüstös fátyolt. Hat óra már elmúlt; a nagy ablakon át ide pislantottak az esti város gyér fényei. - Siessetek, mert elkésünk. Be kell hordani az ajándékokat. És vigyázzatok azokra a csillagszórókra meg a gyertyákra. Tavaly is meggyulladt a fa ... emlékeztek? ... - Rudnayné elkomorodva nézett az ablak felé; megpillantotta a holdnak egy sápadt szegélyét a tavasziasan gomolygó felhők közt; a Királyi Palotában kigyulladt egy lámpa; Istenem, megint elmúlt egy év, megint karácsony van... vékony, fehér keze szorongva nyúlt a melléhez, a szíve felé. A fia, Rudnay Sándor érkezett meg. Megcsókolta az arcát és kezét s hangosan, de szórakozottan válaszolgatott anyja ismert kérdéseire. - Apáddal érkeztél? Sok beteg volt? Apád fáradt? Mért nem ülsz le? Mesélj, mi újság?
- Szmoking? - kérdezte Sándor. Rudnayné szemöldöke méltatlankodva megrezzent.
- Frakk. Sándor bólintott. - Frakk, - mormolta.
- Karácsonykor frakkot vesz fel az ember.
- Frakkot... Sokan leszünk?
- Akik szoktunk. A család. Demeterék. A Laci. Patakyékat is meghívtam." Vissza