A koreai háború

Előszó

A nagy világégés után, amit a történészek második világháborúnak neveznek, még a földgömb számos részén törte meg a "hosszú béke" csendjét fegyverropogás. Ezek a fegyveres konfliktusok - amilyeneknek napjainkban is tanúi vagyunk - általában a Közel-Keleten, illetve Ázsia távolabbi részein zajlottak.
Ezek közül egy volt az azóta már feledésbe merült koreai háború 1950 és 1953 között, amelyben nem sok hiányzott nukleáris fegyver bevetéséhez.
A mai fiatal nemzedéknek ez már történelem - ha egyáltalán hallottak róla -, mi, az idősebb korosztály azonban, ha közvetve, de ebbe is "beleavatkoztunk."
Úgy emlékezem, mintha ma történt volna, pedig 1950 októberét írtuk. Egy budapesti XIII. kerületi általános iskola 5. osztályos tanúja voltam. Egy szép napon az a "megtiszteltetés" érte osztályunkat, hogy személyesen kereste fel Mérőné elvtársnő, a dagadt párttitkár (akkor még minden iskolában volt ilyen), és az úttörőcsapat kissé koros vezetője, Nagy pajtás, aki - saját állítása szerint - részt vett a Téli Palota ostromában.
Mérőné elvtársnő szemmel láthatólag a pillanat fontosságának tudatától eltelve, felindultan közölte velünk, hogy "a gaz amerikai imperialisták és dél-koreai csatlósaik aljas orvtámadást indítottak a szocializmust békésen és szorgalmasan építő észak-koreai elvtársak ellen. A világ haladó közvéleménye azonban egy emberként emelte fel szavát, és belekiáltotta a rabló imperialisták és csatlósuk képébe: El a kezekkel Koreától!" Vissza

Fülszöveg

A második világháború után következő úgynevezett „hidegháború" időszakának kezdetén a földgömb nagyrészén még halálos csend honolt. Ám nemsokára kegyetlen fegyverropogás törte meg a csendet. No nem a két szembenálló nagyhatalom között, hanem „támogatottjaik" területein. Ezeknek a „helyi konfliktusoknak" értelmi szerzői és résztvevői általában a kommunisták voltak, akik a „Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszó alatt akarták kiterjeszteni népek és nemzetek fölött a vörös rémuralmat.
A Nagy Kínai Forradalom győzelme után Sztálin úgy látta, hogy tovább növelheti befolyását Távol-Keleten, ahol a megosztott Koreai-félsziget „felszabadításával" kitűnő stratégiai ugródeszkát szerezhet Japán felé.
Így hát felbujtására észak-koreai csatlósa. Kim Ir Szen fegyveres orvtámadással kísérelte meg felszabadítani az „imperialista iga alatt nyögő déli testvéreit".
Ebből lett a már sokak által feledésbe merült koreai háború. A szabad világ eleinte langyosan reagált, de amikor a szabad Dél-Korea véglegesen elveszni látszott, nagy nehezen beindult az ENSZ gépezete, és az odaküldött soknemzetiségű csapatok visszakergették az agresszort kiinduló állásaiba, sőt most ezek a csapatok lépték át a két Koreát megosztó 38. szélességi kört.
Nosza, erre beindult a hatalmas és azóta is felülmúlhatatlanul hazug kommunista propaganda. A világ „szocializmust építő és haladó népei", (köztük szerencsétlen hazánk is), a nyugat baloldali liberálisaitól támogatva egyetlen rémült és fenyegető kiáltásban törtek ki: „El a kezekkel Koreától!"
S hogy nyomatékot adjanak „békés" követelésüknek, Sztálin utasítására Mao Ce-tung, a „nagy kormányos", több millió kínai katonát vetett be „az imperialista agresszió" megállítására.
Erről a mocskos, kegyetlen háborúról szól ez a könyv. Megtalálhatók benne véres csaták, borzalmas embertelenségek, és a nagy politika aljas kétszínűsége egyaránt. Ez a három évig tartó háború végül is egy status quoval véget ért.
Dél-Korea népe megmenekült, de az északi kommunista múzeum, ez az ázsiai panoptikum ma is működik. Vissza