Földtudományi ismeretterjesztés 1980

Előszó

Az utóbbi tíz-tizenöt évben az ősi kristályos kőzetek tanulmányozása világszerte nagymértékben fellendült. Az ősi kontinentális pajzsok /Balti Pajzs, Kanadai Pajzs, Szibériai Pajzs, Kínai Pajzs, Ausztráliai Pajzs, Brazíliai Pajzs, stb./ történetének kezdete egyben a Föld szilárd kérgének kialakulástörténetét is tartalmazza, így az egész Föld történetének tekintetében döntő események tanuja. Az első üledékes kőzetképződés, az élet kialakulásának első kétségtelen jelei e pajzsokhoz tartoznak és itt találkozunk egyben a legősibb ásványi nyersanyag felhalmozódásokkal is. A földtörténeti őskorban lejátszódott magmatizmus, hegységképződés, metamorfózis eredményei a milliárd éves nagyságrendű eltelt idő alatt nagymértékben elmosódva a pajzsok szinte egységesnek tűnő kristályos kőzetanyagában elrejtve tanulmányozhatók a kőzettan, geokémia és szerkezettan módszereivel, amelyekhez az izotóp kormeghatározás /izotóp geokronológia/ szolgáltatja a földtörténeti időszámítási bizonyítékokat.
Az ősi kontinens pajzsok egyben mintegy magvául szolgáltak a további kontinens-növekedésnek a földtörténeti őskor fiatal szakasza /proteroóikum/ és az ókor folyamán. A felső proterozóos bajkáli /rifei, dalslandi/, az ópaleozóos kaledóniai és az újpaleozóos variszkuszi hegységképződés jelentette e pajzsok nagymértékű megnövekedésének szakaszait, végeredményben a földtörténeti középkor kezdetét megelőző hatalmas kontinens, az u.n. "Pángea" kialakulását, amelynek feldarabolódása, majd az egyes darabok továbbfejlődése az alpi hegységképződési szakaszban elvezetett a mai kontinensek kialakulásához. Vissza