Előszó
A "Somogyi Séták" sorozatban 1956-ban megjelent "Fonyód" című ismertetőnk két év alatt teljesen elfogyott. Ez a körülmény, valamint az azóta bekövetkezett fürdőhelyi fejlődés tette szükségessé az új, átdolgozott ismertető kiadását.
A két kiadás tartalmában és terjedelmében levő számottevő különbség jellemző fokmérője az azóta eltelt öt esztendő fejlődésének. Bár Fonyód felső, bélatelepi része szép villasorával régi formájában áll ma is, az alsó rész, Sándortelep neon világításával, új szórakozóhelyeivel, korszerű strandjával, áruházával, feltárt műemléki látnivalóival, pormentes útjaival, új házsoraival és egyéb létesítményeivel egyre inkább a fürdőhelyi központ jelleget kapja.
Fonyód az utolsó öt év alatt a balatoni fürdőhelyek élvonalába került, és szerencsés földrajzi fekvése, természeti szépsége és közlekedési adottságai folytán keresett nemzetközi fürdőhellyé fejlődik.
Útikalauzunk tájékoztat a táj kialakulásáról, újabb levéltári kutatások és ásatások forrásértékű adataival kiegészítve számol be a község múltjáról, séta keretében ismerteti a fürdőhely jelenét, várható jövőjét és a környék nevezetesebb kirándulóhelyeit is.
Reméljük, hogy tájékoztatónkkal kellemes és hasznos olvasmányt bocsátunk közre amellett, hogy megbízható kalauzt adunk a kedvelt balatoni fürdőhely vendégeinek, kirándulóknak, üdülőknek. Mindazok, akik e kis könyv létrehozásán fáradoztak, jólesően állapíthatták meg, hogy az elmúlt évek fejlődése és eredményei sok új mondanivaló lehetőségét biztosították az útikalauz összeállításakor, s bizonyos, hogy a fejlődő Fonyód látogatói is sok új élményben részesülnek kirándulásaik, üdülésük alkalmával.
Vissza