Előszó
Szegény társunk, aki két hosszu év óta a kerepesi-temető puha földjében nyugszol, Néked ajánlom e furcsa könyvet, mely a szinház áloméletével foglalkozik. Az éjtszaka csöndjében, e sorokat irva, im...
Tovább
Előszó
Szegény társunk, aki két hosszu év óta a kerepesi-temető puha földjében nyugszol, Néked ajánlom e furcsa könyvet, mely a szinház áloméletével foglalkozik. Az éjtszaka csöndjében, e sorokat irva, im ujra magam előtt látom bozontos szempilládat, mint akkor, a hideg deczemberi estén, mikor utoljára ültél megszokott zártszékedben. A rendező megnyugodva látta, hogy a rendes helyeden vagy és a kortinahuzó szétlebbentette a kárpitot. Oh mily különös, hogy immár örökké egy helyen fogsz maradni, az ügyelő csöngetyüjenem ejt lázba, a vig vagy szomoru játék nem érdekel, derüs szemed soha se pihen meg a szinészek alakján. Egy szinházi est, mely nélküled zajlik le, egy kihivás, melyben a Te kezed nem munkál közre, egy poétikus szó, mely a Te könyvedet ki nem csalja... Minden mulandó és mindnyájan el vagyunk jegyezve a halállal: a Te példád jobban demonstrálja a rémitő igazságot, mint a próféták és vallásalapitók könyvei...
Kegyes olvasóm, a ki e röpke sorokat figyelemre méltatod, ejts egy könyet a kicsike sirhalomra, mely alatt a modern magyar kritikusok nesztora nyugszik. Mert a szinházi levegő nagy vonzóerejének, emésztő, nyughatatlan lázának, szomjuságoltó és szomjuságfakasztó költészetének aligha volt még megyőzőbb példája e pápaszemes embernél. Harmincz éven keresztül ült minden este a kárpit előtt, egy hosszu emberöltőn át tapsolt, lelkesedett, hevült, sovárgott a szinházért. Mindegy volt Neki, ha a klasszikus dráma fenséges hősei, a vigjáték kicsinyes nyárspolgárai, az operett mókázó clownjai szavaltak vagy énekeltek a deszkákon; ő mindörökké a szinház levegőjét szomjuhozta, a fülledt, párás, inficziált levegőt, melyet az orvosdoktorok mérgesnek és veszedelmesnek mondanak, de a mely Neki édesebb volt az alpesek ózonjánál...
Vissza 
