Forrás 1984. december

Előszó

BEKÖSZÖNTŐ
Részt vettem tavaly az egykori sárospataki népfőiskolások találkozóján. Az összejövetel még a mostanában oly gyakori emlékező alkalmak között is élményt nyújtott nekem is - aki akkor, pataki diák koromban éppen hogy egy-két alkalommal találkoztam "Szeretetfalva" lakóival (így hívták a népfőiskolások közösségét).
El kellett gondolkoznom. Ezek az emberek akkor egyetlen hónapig voltak itt együtt Patakon. Mind falusiak voltak, parasztgyerekek, nyitottak a világ dolgai iránt - s itt ez az addigi nyitottság egyszerre még jobban kitárult, s irányt kapott. Egyetlen hónap és most negyven év után azt mondják, hogy ez a rövid időszak sorsdöntő volt egész életükre.
De ugyanezt mondják az egykori vezetők is, mindenekelőtt Ujszászy Kálmán, aki ma is úgy jár-kel köztük, mintha sohase szakadtak volna el. Persze, nem is szakadtak. Valaki mindig össze tudta őket tartani.
Azóta hány, de hány hasonló egyhónapos tanfolyam zajlott le anélkül, hogy valami nyoma maradt volna a résztvevőkben. Meghallgatták az előadásokat, melyek jobbára úgyis tudott dolgokról szóltak. Le is vizsgáztak, s az eredmény esetleg beleszámított előmenetelükbe. Mégsem vittek magukkal semmit.
Mi volt a titka a népfőiskoláknak? Nem volt titkuk. Az ország nagy társadalmi problémákkal küszködött, s nagy feladatok előtt állt. A népfőiskolákon őszintén beszéltek minderről, s keresték a kivezető utat. Az ott gyülekező fiatalok számára az eszmélkedés lehetőségét nyújtották. Meg lehet-e ismételni ezt az élményt, lehet-e folytatni a népfőiskola hagyományait? Probléma és feladat ma is éppen elég áll az ország előtt. Előfordulhat az is, hogy őszintén beszélünk róluk. De összeáll-e az előrevezető útnak egy olyan képe, mely magával ragadó élményként hat arra, aki rálép vagy akárcsak felismeri az utat? Olyan kérdés ez, amelyre ebben a pillanatban nem tudjuk a feleletet. De hogy olyan sokan kezdenek ismét gondolkozni a népfőiskolák munkájának felelevenítéséről, az arra mutat, hogy a gondolat valahogy ismét a „levegőben van". Igény van rá, kedve van hozzá az embereknek. Létrejönnek az első népfőiskolák. Mód van tehát arra, hogy a választ maga a gyakorlat adja meg. Annyit mindenesetre mondhatunk, hogy ilyen vagy olyan formában fel kell tudni használnunk a népfőiskola-mozgalom tapasztalatait, folytatnunk hagyományait. Olyan új színt és szintet adhat ez a közművelődési mozgalmainknak, ami régóta hiányzik. Vitányi Iván
Budapest, 1984. június 5. Vissza