Fotó 1975. augusztus

Előszó

Kritika

A műkritikusnak az a feladata, hogy a haladó esztétikai tudomány módszereivel vizsgálja és feltárja a műalkotás lényegi, emberi-társadalmi értékeit, s ezáltal előmozdítsa megértésüket, befogadásukat, a művészi mondanivaló érvényesülését. Ezzel nagy szolgálatot tesz megbízójának: a közönségnek, egyszersmind a művészetnek is azáltal, hogy kibogozza szellemi,ideológiai erővonalait, pozitív vagy negatív tendenciáit. A kritikus a társadalom előretolt őrszeme a művészet birodalmában.
Szükség van-e egyáltalán egy harmadik személy közvetítésére az alkotó és a befogadó néző között, valamilyen tolmács-ellenőrre? Szükség van. Még nem tartunk ott, hogy mindenki maga tudná, megítélni, eleget tesz-e a mű és a műalkotó a művészet társadalmi funkcióinak, mikor igaz, mikor hamis.
A mi területünkön el-elhangzik olyan szemrehányás, hogy nem mindig eléggé tájékozott személyek, civilek, újságírók, tanárok, szakma-idegen emberek mondanak bírálatot egy-egy kiállítás képeiről anélkül, hogy ismernék a körülményeket, a színfalak mögötti mozgásokat, a művek létrejöttének személyi feltételeit, az alkotót magát és eddigi eredményeit.
A megbízott kritikus, bárki legyen ő, mindig és kizárólag a látott képből indul ki, arról mond magasztaló vagy elmarasztaló ítéletet. Ez a helyes, így van ez más művészeti ágakban is. A képet vallatja és nem folytat nyomozást a háttér, a körülmények felderítésére, személyi intimitások kipuhatolására. Az persze nem baj, ha a kritikus történetesen ismeri a körülményeket is, de nem köteles ismerni, mert nem ez a döntő, hanem maga a befejezett és közszemlére bocsátott mű. Az egyszerű néző sem ismeri a kép létrejöttének dologi és személyi körülményeit, de jószerivel ez a sztori nem is érdekli, véleménye kialakításában nem befolyásolja. Minden képnek van, lehet érdekes előtörténete, fordulatos legendája, de ennek feljegyzése már az oknyomozó fotótörténeti kutatás ügykörébe tartozik. Vissza