Fotográfia 98

Előszó

„Az emberiség javíthatatlanul ott lődörög Platón barlangjában, s ősi szokásához híven, ma is az igazság puszta Képeiben leli legnagyobb örömét" (5usan Sontag, 1981). A fénykép ugyanis bizonyíték és perdöntő dokumentum: amiről hallunk, de amiben mégis kételkedünk, az bizonyosságot nyer, ha fényképet látunk róla. Vitát elsősorban a „művészet-e a fényképezés?" típusú kérdések váltottak ki egykoron és váltanak ki ma is, s bár tudjuk, hogy eleve értelmetlen a kérdésfeltevés, mégis, az utóbbi százötven év történéseiben létezik egyfajta szemlélet, mely a látás és láttatás műfajai között a fotózást előszeretettel a művészetek második-harmadik vonalába, s ott is inkább az iparművészetek szférájába sorolja. Nem vitás, a fényképezés olyan „technikaérzékeny" műfaj, amelyben a szellemi tőkén túl a műszaki-, fizikai- és kémiai ismeretek birtoklása, na meg művelőinek anyagi lehetősége az, amely nagymértékben hozzájárult) a műfajon belüli szóródás, a realisták és a kísérletező alkotók, műhelyek és iskolák kialakulásához. A „realista" fényképész fejében - miközben a valóság képének pontos visszaadására törekszik - ott motoszkál az adott kor ízlésének és elvárásainak burkolt parancsa a kompozícióról, a gazdagságról, a szépségideálról, a fényről, a rútságról, a képfelületről és még számtalan másról. A kísérletező kedvű fényképészek - ezektől a normáktól elrugaszkodva, a túlságosan is realistának, direktnek hitt látvánnyal szemben - elsősorban az alkotó egyéniségét hangsúlyozzák, a fényképezés művészetét különféle fogásokkal próbálják új utak felé terelni. A túlszemcsézettség, szolarizáció, „féldombormű", flou, hig-key, lowkey, grafizmus és még más, esetenként akár bűvészkedésnek is beillő „mutatványok" azok, amelyek előreviszik a képrögzítés gyakorlatát úgy, hogy kimondva vagy sem, a fényképezést a festészet és/vagy a grafika bevett eljárásaihoz próbálják közelíteni. Az egymás mellett békésen megférő sokszerűség adja a fotóművészet gyűjtőjellegét. Ez a felismerés jelenti e kiadvány szerkesztési elvét, mely vallja: ami a színvonalat illeti, a műfaj vérbeli művelői között, a műkedvelők és hivatásosok közötti határ rég elmosódott, jobbára csak státusz formájában létezik. Ennek a kérdésnek elbírálása az olvasóra vár, a kiadó csak remélni tudja: jelen próbálkozása sikeres lesz, ami azt jelenti, hogy az elkövetkezőkben folytatásra, esetleg újabb követőkre talál. Miklósi Sikes Csaba művészettörténész a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja Vissza