Politikai és erkölcsi intelmek

Előszó

Francesco Guicciardini Politikai és erkölcsi intelmek című életbölcseleti maximagyűjteményének első magyar fordításával tovább gazdagodik a XVI. századi olasz reneszánsz kori irodalmi kincsestár Magyarországon. Machiavelli kor- és elméleti kérdésekben vitatársa, barátja e kis remekművével új irodalmi műfajt alkotott, bár éppen Itáliában nem teremtett ezzel iskolát. Az aforizmák, velős mondások, maximák irodalmi diadala később Franciaországban Montaigne, La Rochefoucauld, Pascal, la Bruyére, Angliában Francis Bacon, Spanyolországban Baltasar Gracián révén folytatódott. Nagyon egyszerű a magyarázata annak, miért nem lehetett iskolateremtő az Intelmek szerzője. A firenzei politikus ugyanis szinte csak önmagának, családjának, egészen szűk körnek írt, és nem is jelentette meg írásait: ez alól az Itália története a kivétel, amelyet nyilvánvalóan publikálás céljából állított össze. A kortársak nagy tekintélyű és befolyásos politikusként ismerték, és történetírói ambícióiról, moralista képességeiről nem nagyon volt tudomásuk. Az Itália történetének 1561-es első publikálását követő siker nyomán adták ki politikai, moralizáló intelmeit, bár e kiadások különféle címek (Tanácsok és figyelmeztetések, Politikai gondolatok, Szentenciák stb.) alatt és ráadásul nem is a végső, 1530-ban készült változat alapján jelentek meg. Azonos vagy hasonló címmel ráadásul egy sor értekezés látott napvilágot az udvari értekezésirodalom bőséges termésében, ám valamennyi értekezés vagy dialógus formában született: Guicciardini aforizmaszerű intelmei ezért is jelentenek üdítő kivételt. Vissza