Francia lélek, francia irodalom

Előszó

Az irodalmat mindíg a nemzet lelke tükrének s a nép önismerete egyik legfőbb forrásának tartották. Korunk filozófiája, az exisztenciális filozófiája, az exisztenciális filozófia különös jelentőséget és új szempontokat adott az ezirányú kutatásoknak, amikor a filozófia feladatának a világnézetek kutatását, módszerének pedig az egyéni alapélmények elemzését tekintette. A modern műveltségtörténész az élethez, az emberhez, főleg pedig az emberfölöttihez, azaz az Abszolútumhoz való alapmagatartásunkat, nem pedig külső megnyilatkozásainkat s a kívülről jött hatásokkal szemben való állásfoglalásunkat látja jellemzőnek, s ezt keresi az irodalomban is. Nálunk Krényi Károly és tanítványainak nevéhez fűződik ennek az iránynak képviselete. Kerényi szerint: "Minden nép az Abszolútum iránti magatartásban nyilvánítja ki saját formáját a legtisztábban." Az Abszolútumnak pedig nemcsak az ész számára van mondanivalója. Ha valaki egy "határhelyzet-élményben" (Heidegger) rádöbben sorsának bizonytalanságára s ugyanakkor értelme Istent nyujta feléje mentőöv gyanánt, annál inkább ragadhatja meg Őt egész mivoltával, mert maga a lélek mélysége is valamiképen rá van hangolva az isteneszmére. A léleknek ezt a ráhangoltságát, szívünk mélyének Abszolútum-igényét a modern lélektan is ismeri., különösen sokat foglalkozik vele C. G. Jung komplexpszichológiája, amely szerint a lélek legmélyebb tudattalan rétegében örökletesen ott él az isteneszme mint archetipus, azaz mint a tudatba kívánkozó és életet alakítani hivatott őseredeti emberi törekvés... Vissza