A Frontenac-misztérium

Előszó

Részlet a könyvből:
"Xavier Frontenac óvatosan pillantott sógornője felé, aki mereven ült székén, anélkül, hogy megtámaszkodott volna és egészen közel húzódott a tűzhöz. Xavier ebből a mozdulatból megértette, hogy sógornője ingerült. Hiretelen átgondolta, mit is mondott neki a vacsora alatt. Nem sértette-e meg? De rájött, hogy csupa ártalmatlan dologról volt szó közöttük. Felsóhajtott tehát és száraz, csontos kezével végigsimította homlokát.
Közben a nagy oszlopos ágyra meredt, amelyben körülbelül nyolc éve bátyja, Michel Frontenac kínosan hosszú agóniáját elszenvedte. Most is maga előtt látta szétzilált fejét, hatalmas nyakát, amelyeket frissen nőtt borosta lepett el és a júniusi legyeket, amelyek minden hesegetés ellenére újra meg újra visszaálltak verejtékben megfürösztött arcára. Ma már trepanálással kísérleteztek volna és talán sikerül is megmenteni: Michel itt lehetne most közöttük. Itt, ebben a szobában. Xavier nem tudta elfordítani szemét erről az ágyról és ezekről a falakról. Pedig bátyja nem is ebben a lakásban halt meg: a temetésre következő éten Blanche Frontenac öt gyermekével elhagyta a Vital-Charles-utcai házat és anyjának ARnaud-Mique asszonynak házába költözött, ide a Cursol-utcába, fel a harmadik emeletre. De ugyanazok a sárgarózsás függönyök kárpitozták itt is a szobát és az ágyat. A commode és a szekrények ugyanúgy álltak itt is, mint a régi lakásban. És a kandallón ugyanaz a bronzba öntött, lobogó ruhájú női szobor jelképezte A HIT-et. Egyedül a lámpa változott meg. Madame Frontenac egy új találmányt fedezett fel, amit az egész család megcsodált: alabástrom oszlopon nyugvó kristálytartály volt, ez, amelyben a mécsbél, mint valami kanyargó galandféreg fürdött a petróleumban. A láng több ágra oszlott és nyelveivel izzó rózsát alkotott. A lámpa ernyője krémszinű csipkék tömkelegéből állott és mesterséges ibolyacsokor díszítette." Vissza