Franklin Almanach 1933

Előszó

Részlet a könyvből:
Arany
Arany János a szabadságharc utáni kor lelkiállapotának kifejezője, éppúgy, ahogy Vörösmarty a reformkoré, Petőfi a forradalom lázáé. Költészetének kezdetei előbbi korokba nyúlnak; Az elveszett alkotmány az Eötvösék kritikáját mondja a magyar közélet egy aktuális jelenségére, a Toldi első része a negyvenes évek demokratikus hullámverésének egyik hulláma, szabadságharc alatti költészete a pillanat izgalmát próbálja lerögzíteni. Munkájának törzse azonban az 1849 és 1867 közti évekre esik; a Toldi szerelme is, mely csak 1879-ben készült el, koncepcióban, elgondolásban, szellemben készen volt ezekben az években, várva a szavakba foglalást s a kompozíció végső formáját, az elhalogatott kötelesség bűntudatával nyugtalanítva a költőt.
Milyen volt az a közönség, amelyhez ez a költészet először és legközvetlenebbül szólott? Kikből, miféle elemekből állott? Milyen volt a lelkiállapota? Ezek a kérdések különösen fontosak Aranynál, akiben nem volt meg a vakmerőség arra, hogy önmagát kíméletlenül, mindentől és mindenkitől függetlenül érvényesítse, mint Petőfi, a közvéleménnyel való szembeszállás árán is.
Személy szerint ennek a közönségnek a zöme azokból állott, akik fiatalos lelkesedéssel hallgatták Széchenyi rapszodikus szavait, Kossuth dialektikájának romantikus ragyogásától káprázott a szemük s végigszenvedték az 1848 forradalmi lázát. A forradalomból kiábrándult nemzedék volt ez. Vissza