A nyolc oktávfüzet

Előszó

Kafka A nyolc oktávfüzetének itt olvasható teljes változata először 1953-ban jelent meg a hagyatékot gondozó egykori barát, Max Brod szerkesztésében. Kötetünk az 1980-as, szintén a Fischernél közzétett, változatlan kiadás alapján készült. A könyv összeállításakor kizárólag Brod szerkesztői intencióira hagyatkoztunk.
A kurzívval szedett sorok olyan szövegrészek, melyeket Kafka fragmentumai közül kiemelt, kicédulázott és egyfajta aforizmagyűjteményként sorszámokkal látott el. Ezek a kiemelések 1917 októbere és 1918 februárja között születtek, A harmadik és A negyedik oktávfüzetben találhatók, közülük Kafka néhányat később ceruzával áthúzott, azonban a gyűjteményből el mégsem távolított. Brod egyrészt változatlanul hagyta ezeket az oktávfüzetekben, másrészt ugyanebben a kiadásban a Kafka szerinti számozási sorrendben megszerkesztette az aforizmagyűjtemény (Elmélkedések bűnről, szenvedésről, reményről és az igaz útról) címmel, melyben csillaggal jelöli a Kafka által aláhúzott részeket. A számozást és a megkülönböztető csillagjel használatát a magyar kiadás is követi, viszont fölöslegesnek tartottuk az aforizmák külön fejezetté alakítását. Így az olvasó a szövegkörnyezeten belülről rekonstruálhatja a töprengő Kafka önmaga által kiemelt gondolatainak keletkezéstörténetét, de a tipográfiai megkülönböztetés az aforisztikus Kafkára figyelő lapozgatást is felkínálja.
Az olvasó minden bizonnyal felismer majd a szövegekben magyarul már megjelent Kafka-novellákat (melyeknek a fordító újra nekiveselkedett kedvére a Kafka-ínyenceknek) és novellavázlatokat, melyek motivikusan szintén visszaköszönhetnek a kicsit is avatott Kafka-olvasóknak. A Kafka vagy Brod által kötetbe felvett novellák értelemszerűen nem szerepelnek a könyvben, a jegyzetek azonban eligazítanak eredeti helyükről.
Megjegyezzük még, hogy az Oktávfüzetekből részletek már megjelentek Halasi Zoltán szép fordításában 1989-ban az Európa Kiadó Mérleg-sorozatában Az én cellám - az én váram címmel. Vissza

Fülszöveg

"Nyolcszor nyolc az hatvannégy, a sakk tábláján ennyi a végtelen érvényű játék négyzetes tere, felosztva.
Kafka nyolc darab "nyolcadrét" füzetének szövegét kapja kézbe az olvasó. Oktávfüzetek. Furcsa, magyarul is teljes hangzásbéli egység jelölője az oktáv. Az alaphangtól a felső hangismétlésig. C-től C-ig vagy D-től D-ig.
Teljességet Franz Kafka vázlatai, naplófeljegyzései nem mímelnek. Nem novellák ezek, bár akad 4-5 lekerekített írás is, melyeket a fordító, aki régen is megmunkálójuk volt, átdolgozott, új változatban ad közre. Ám nem ez a lényeg.
Az emberi eszmélkedés, gyötrelem töprengés tömör, sosem mesterkélt foglalatai - vagy foglalatokba zárt ritka kövei - ezek az írások.
Nem mindjárt adják meg magukat. A legtöbbet kívánják tőlünk: az átélést.
Átélést - ma.
A legtöbbet adják nekünk, így, végeredményül. Hogy képesek voltunk az önzetlen odaadásra.
Odaadjuk magunkat a Kafka-szövegeknek: és valami elveszíthetetlen lesz a miénk. Mint Pilinszky versében a fiú kezében a kavics. Aztán elhajítjuk - és egy egész óceán örökkévalósága zúgja vissza morajlón a dolgok értelmét. Ahol már mi is alkotóelemek vagyunk."

"Hogy szörnyűek, értelmetlenek, a legostobábbak azok a szenvedések, melyek még csak nem is halálosak. Ezt mondta Kafka. Döbbenten láttam, csaknem hetven évvel őutána, íme: magam - ezt jegyeztem fel, szinte szó szerint. Nem az, hogy így mertem elvállalni az "Oktávfüzetek" fordítását, de...
Jó, csaknem hetven év után, mégis. Így él az irodalom." Vissza