Az ismeretlen Szaharában

Előszó

A Szahara nyugati részét, mely az Atlasz-hegység déli nyúlványaitól az északi széleség huszadik fokáig terül el, "Vad Tuat"-nak nevezik. Ezen az óriási területen szeretnék végigvezetni a Szaharavasutat, mely északnyugati Afrika gazdag talajkincseit az európai kereskedés számára hozzáférhetővé tenné. De hogy egy ilyen vad vidéken ilyen hosszú vasútvonalat merjenek építeni, ahhoz előbb meg kell ismerni a vidéket és népét. Ez volt szaharai utam célja. Feladatom volt: a sivatagi vasút építéséhez szükséges földrajzi megállapítások eszközlése, a geognosztikai alakulatok és földmágnességi befolyások felderítése. Mindezt még néprajzi ismeretekkel is ki kellett egészítenem. Felfedezőutam elsősorban tisztán gazdasági célokat szolgált. Igazán nem kedvtelésből indultam hát a titokzatos afrikai vidék belsejébe. Magam kerestem utat magamnak. Feladatom nehéz, de különleges és magasztos is volt. Nehéz munka várt rám, mérhetetlen fáradalmak, keserves lemondás és nélkülözés. A kopár, köves sivatag végtelenjében, a naptól izzó, vízben szegény homokpusztaságban, a trópusi hőségben gőzölgő, nedves, lázthozó, félelmes, mérgeslevegőjű mocsarakban, a komoran égnek meredő hegyvidék halálos magányában, körülöttem a vadon minden rémével, örökös harcban párduccal, hiénával, sakállal, krokodillal és kígyóval, mindenféle ismeretlen veszedelem leselkedett rám. Azt is tudtam, hogy a sivatag barna nomádjaival és a néha mesebeli szépségű oázisok furcsa lakóival nem egy kalandom esik majd.
Előttem csak egyetlen német, Lenz Oszkár, járta be a Szahara nyugati részét a Magas Atlasztól Timbuktuig. Azóta emberöltő telt el. Lenz útját a nyugati hosszúság tizedik és harmadik foka között szabta meg. De a vasútépítkezés érdekei sokkal keletebbre nyúlnak, egyenesen a Szahara közepébe és az általa felkutatott terület idáig nem ér el. Ezért az én utam nagy elődömétől lényegesen keletre tér el. Közben, hogy pontosan tájékozódhassam, háromszor vágtam át a Jugurthast, a régebben különösen rabszolgaszállítmányairól hirhedt Fez-Timbuktu-i nagy karavánutat, még pedig a harmincadik szélességi foknál, a térítőnél és végül a huszadik szélességi foknál, amint azt a könyv végéhez csatolt térkép mutatja.
Lenz is csak néhány bennszülött vezetésével és védelmével járhatta meg olyan szerencsésen és eredményesen útját, magam is egyedül, csak kellő arab és néger szolga kíséretében indultam útnak. Régebben feledhetetlen barátom, Guizot doktor kísért el minden sivatagi utamban, akit a kabylok elleni harcban vesztettem el és a Magas Atlasz lábánál, a sötét Anasyr tövében, sziklasírba kellett temetnem. Most hát egészen egyedül voltam.
Előttem titokzatos messzeségben terült el az új föld, melyet európai ember lába még nem érintett és hónapokra minden összeköttetést meg kellett szakítanom a kultúra világával. Egészen új, különös világ tárult elém. Nem mindent mondok el abból, amit átéltem, amit láttam, aminek örültem és amit szenvedtem, hanem csak egy részét. Semmi kitalált sincsen benne, csak átélt dolgok.
1930 tavaszán
Fritz Ohle Vissza