Fülep Lajos munkásságának tudománytörténeti jelentősége (dedikált példány)

Előszó

Fülep Lajos művészettörténelmi munkásságának tudománytörténeti jelentősége máig ismeretlen. Jóformán még kísérlet se történt megállapítására. Akik eleddig foglalkoztak vele csupán általában méltatták, annak felismerése nélkül, hogy az, ami eredeti és becses benne, Fülepet a hazai és egyúttal a szellemtudományos művészettörténelem megteremtőjévé avatja.
Egy ismereti ág, bármekkora empíria álljon mögötte, attól válik tudománnyá és attól fogva, hogy módszertani reflexió tárgyává tétetik. A mi művészettörténelmünkben ez Füleppel következett be. Benne öntudotosult a magyar művészettörténelmi gondolkodás, ö az, aki a szóban forgó tudomány tárgyi (tartalmi) és formai (szemléleti) föltételeinek utána nézett, aki fogalmi rendszerét kidolgozta, s aki páratlan érzékkel nyelvét is megalkotta.
Egész korai kritikai tevékenységét is tudományelméleti belátások ihatják. Alig akad írása, amely határozott elvi állásfoglalásról ne tanúskodna. Jelentősebb kísérletei pedig mindmegannyi, a művészet és történetisége lényegét elementárisán megragadó és láttató, elméleti megnyilatkozás is egyszersmind.
Tisztán teoretikus művészettörténelmi írása tulajdonképp mindössze egy: a „Művészet és világnézet", 1923-ból. Ebben foglalta össze a megelőző csaknem két évtizednyi kritikai gyakorlatában alkalmazott nézeteit. Emellett az „Új művészeti stílus" (1908), a „Donatello problémája" (1914), a „Magyar művészet" (1916), az „A mai művészet válsága" (1925), az 1931-es „Szellemtörténet" című „Nyugat"-beli cikke és végül az 1956-os „Rembrandt és korunk" azok az írásai, amelyek kellő betekintést nyújtanak koncepciójába... Vissza