Előszó
Ez a könyv a tapasztalaton alapul, három évtized pedagógiai munkáján. A könyvben nem szerepelnek olyan irodalmi alkotások, amelyeket nem dolgoztam fel nevelőmunkám során. Kísérleteztem,...
Tovább
Előszó
Ez a könyv a tapasztalaton alapul, három évtized pedagógiai munkáján. A könyvben nem szerepelnek olyan irodalmi alkotások, amelyeket nem dolgoztam fel nevelőmunkám során. Kísérleteztem, játszottam-játszottunk a versekkel, s közben figyeltem mi az, amit ebből a gyermek befogad, mi csapódik le benne, mi az, amit reprodukál a hallottakból, ösztönzi-e ismétlésre, van-e éltető ereje a versnek, mesének? Az olvasó azt gondolhatná, hogy nehéz ilyen szelekciót végezni. Aki ismeri a gyermek lelkivilágát, az tudja, hogy a gyermek még nincs megfertőzve különféle irányzatokkal, nem dicsér semmit csak azért, mert így illik. Még őszinte. Megmagyarázni nem tudja, miért tetszik neki a mese, a vers, de azzal, hogy újból kéri, jelzi, hogy esztétikai és emocionális élményt jelent számára. Ez már visszajelzés: jöhet, kérem, akarom. Szubjektív látóköre érzelmi és értelmi reakcióinak sajátos értelmet ad. Alapnak azt a felismerést kell tekintenünk, miszerint minél átélhetőbbé válik a gyermeknek a vers, a történet, annál több késztetést érez az ismétlésre. Ha a gyermek élmény- és érzelemvilága nem lép működésbe, elhárító mechanizmusa azonnal reagál, s ismétléskor elkerüli az alkalmat, illetve nem keresi a visszajátszás lehetőségét. Ahol távolságtartás mutatkozik, egyértelmű, hogy nincs belső késztetés. Az irodalmi alkotások nyújtotta érzelmi feltöltődés folyamatában az élményközpontú elemzés került előtérbe a műelemzések során. Mi érdekli a kisgyereket? Először is a saját világa, ez lehet patetikus, titokzatos, de ne legyen elvont. Kevésbé rezonál a vers tartalmára, fontosabb számára a ritmus, a dallam, a költői kép. Impulzusai két pontban jeleznek: elutasítás vagy azonosulás. Árnyalatok nincsenek. A csodássá, művészivé varázsolt hétköznapi történetet az író és az olvasó között a közvetítő viheti át.
Vissza 
