Furcsa szerelem

Előszó

„...Mikor rejtelmes völgyek alján / Hattyú rikoltott tiszta hangján, / S fénylő vizekre ült a csend, / Derűs múzsám meg-megjelent..." - mondja Puskin, szelíd öniróniával, nosztalgikus emlékezéssel, 2iZ Anyegin befejező énekében (természetesen Galgóczy Árpád fordításában): s vajon találhatnánk-e szebb és ellentmondásosabb mottót Galgóczy Árpád gyönyörű fordítás-gyűjteményéhez? Hisz Galgóczy, tudjuk, nem önszántából tanulta az orosz nyelvet, nem is a szocialista iskola tanterve szorította rá: ő szovjet fogságban, lágerben, kényszermunka közben, száműzetésben kényszerült arra, hogy megtanulja, megismerje s megszeresse az orosz nyelvet, s ráadásul, különös véletlen szerencseként, talán, mondhatnánk, szenvedéseinek s viszontagságainak kegyelmeként megkapta a nyelv által kapható legnagyobb jutalmat is, a költészetnek (egy más nyelvű költészetnek) oly nehezen elsajátítható, belülről fakadó, otthonos ismeretét és személyes élvezetét. Galgóczynak az orosz múzsák nem szentimentális tájban, nem romantikus fenségben jelentek meg (mint ahogy persze, a valóságban, Puskinnak sem), hanem mint a történelem (s a nagy Történelmen belül természetesen: az orosz történelem) által okozott szenvedéseknek lehetséges kárpótlása - ha a kegyetlen és igazságtalan történelem és a hatalom elvett valamit, sokat, az alkotó ember életéből, akkor a kultúra, a történelem és hatalom által oly sokszor s rendszeresen elnyomott kultúra, amit egykoron Galgóczyhoz is hasonló sorsot nyert és elszenvedett, kiszolgáltatott, s magukat mégis, mindennek ellenére is megőrző emberek hoztak volt létre, valamit, nem is keveset visszaadhat a fogékony szellemnek. Galgóczy fordítói műve és teljesítménye esztétikailag igen magas minősége mellett, alighanem etikai szépsége és nagyszerűsége miatt is méltó a figyelemre, az elismerésre, a csodálatra: ím, az elviselt szenvedésekre a választ nemesen elfogadó gesztussal is meg lehet adni... Galgóczy fordításkötete a magyar irodalmi köztudat számára rendkívül fontos szerepet fog betölteni: lényegében először fogja egy antológia valóban reprezentatívan bemutatni a nagy tizenkilencedik századi orosz költészetet. Vissza