Előszó
Részlet:
ii. kötet a) központi fűtőberendezések
A kályhafűtés egyes helyiségek fűtésére szolgál. A központi fűtések csoportos fűtést jelentenek, több helyiség, több épület központi heljn-ől való fűtését. Ez utóbbinak fölénye az előbbivel szemben főleg a következőkben nyilvánul meg.
l. A tüzelés yazdaaó^osíájo,. Kályhafűtésnél a tüzelés átlagos hatásfoka - különösen széntüzelésnél - legfeljebb 30-40%, a központi fűtésnél a kazán jobb szerkezeténél és szakavatottabb kezelésénél fogva a tüzelés átlagos hatásfoka 50-60%-nak vehető. E különbség igen nagy tüzelőszermegtakarítást jelent, aminek népgazdasági szempontból elsőrendű fontossága van.
2 Egészségi szempont-^ tökéletlen égés, a gazdaságtalan tüzelés következtében a levegőbe korom, pernye, szállóhamu kerül. Régebbi számítások szerint Budapesten 1 év alatt 1 emberre 1 kg belélegzett korom, pernye, szállóhamu jut. Az ilyen levegő tehát fertőzött. Megoldást csak a jobb, gazdaságosabb tüzelés hozhat, amidőn az anyagok nem juthatnak a k^^rnyezetbe.
A központi fűtéseknél a fűtőtesteket általában az ablakok alatt helyezik el. A kályhák legtöbbször a főfal mellett a helyiség belső részében vannak. Eimek következtében a központi fűtéseknél az egyes helyiségekben a hőmérsékleteloszlás sokkal egyenletesebb. Az előbbinél a födém és padló közötti légréteg csak 2-3 0°, az utóbbi 6-8 C° hőfokkülönbségpt mutat. A kályhafűtésnél az ablakok közelében hideg van, hacsak nincs túlfűtés.
3. JTisztasági jokoiu A kályhafűtésnél a tüzelőszer adagolásánál, salakozásnál, hamuzásnál a helyiség levegőjébe, padlójára, bútorzatára sok hamu, por kerül. Az épület lépcsőházában sokszor több emelet magasságra keU a tüzelőszert naponként fel-, a salakot, hamut pedig leszállítani.
A kályhatüzelés sok munkát, gondot, fáradságot jelent. Mindezektől a központi fűtés mentesít.
A központi fűtés nem közvetlen (mint a kályhafűtés), hanem közvetett fűtés, s így hőhordozó közegre van szükség. Hőhordozónak nevezik azt a közeget, (víz, gáz, levegő stb.), amely a hőt a hőforrástól (kazán, kalorifer, hőcserélőkészülék stb.) a helyiségek fűtésére szolgáló hőleadó készülékhez (fűtőtest, termoventillátor stb.) továbbítja.
A központi fűtőberendezéseket a felhasznált hőhordozó közeg szerint három fő csoportra lehet osztani:
a) ytzfűtések, amikor a hőhordozó közeg: melegvíz, forróvíz.
b) jOózfűtüekj amikor a hőhordozó gyanánt használt gőz nyomása szerint lehet: vá-kuum-, kis- és nagynyomásti gőzfűtés.
c) Légfűt^, amikor a hőhordozó közeg: levegő.
Ezek a főcsoportok a központi fűtőberendezések megoldása szerint további alcsoportokra oszthatók, mégpedig:
1. A hőhordozó közeg mozgatása szerint:
a) fajsúlykülönbség alapján;
b) gépek segítségével (pl. a vizet szivattylivali a levegőt ventillátorral).
2. A berendezés rendszere szerint:
a) nyitott;
b) zárt rendszerek.
A víz fajhője a legnagyobb (kb. 1 kcal/kg C°), ez vízfűtés esetén lehetővé teszi, hogy aránylag kis víztömeggel nagy hőmennyiséget lehet szállítani. Gőzfűtésnél a vizet nemcsak fel kell melegíteni, hanem el is kell gőzölögtetni, ezt az elgőzölgési ún. rejtett hőt a hőleadásnál visszanyerik (1 kg gőz fejlesztéséhez nyomástól függően 600-640 kcal szükséges). A fűtőtestben való gőz lecsapódáskor 500 — 540 kcal hőmennyiség a fűtés céljára felszabadul. A többi . csapadék^ben (kondeiizvízben) jut vissza a hőfejlesztőhöz. A légfűtésnél a levegőt felmelegítik s bár fajhője: 0,24 kcal/kg C°, ami lényegesen kisebb a vízénél, mégis hőhordozó közegnek vehető.
A víz és levegő mozgásban tartása általában kétféleképpen történhet: a) természeti, fizikai jelenség alapján, amely szerint a felmelegített víz és a levegő fajsúlya kisebb a lehűlt víz és levegő fajsúlyánál, ez a különbség hozza létre a berendezésben a fűtőközeg áramlását. Ezen elv alapján mű-
Vissza