Előszó
Részlet a könyvből:
Szőttes pirossal, feketével
A dolgok fáit szél tépázza,
felriad a sok gond-madár.
A lovak összebújnak fázva,
ki tudja, meddig tart a nyár?
Ki tudja, meddig tart az élet?...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Szőttes pirossal, feketével
A dolgok fáit szél tépázza,
felriad a sok gond-madár.
A lovak összebújnak fázva,
ki tudja, meddig tart a nyár?
Ki tudja, meddig tart az élet?
Ránk esteledhet hirtelen.
Irgalmat senki nem remélhet,
így hát szívedben rend legyen.
A béke olyan, mint a szélcsend, csak a hiánya mar sebez.
Fuldoklom álmok tengerében
és minden napom rettenet.
Allhatsz-e kábán, mint az állat,
várva a bűvölő csodát,
ha a halál mellettünk vágtat,
emberszította tűzön át?
Hiába a csönd és az áldás:
a föld forró és egybe forr.
Agyad megbontja egy kiáltás,
véred felissza a pokol.
Bársonyos mezők mosolyáért
ki nyitja fel az ereit?
Ki lesz, ki fegyvert dalra csábít,
ha már az átok nem segít?
Csikorogjanak csigolyáid,
úgy szorítsd, bajtárs, a kezem.
Hitünk kemény lesz, mint a gránit,
óvjuk a jót szerelmesen.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal