Gyufalángok

Előszó

Előszó
GaálAron egy egész kötetre való versben Gyuláról vall. Ez kétszeresen is szokatlan, hiszen ez Simonyi Imre Gyulai krétarajzok című kötete óta - ahogy addig sem - nem történt meg. De más miatt is szokatlan GaálAron munkája. Úgy vall Gyuláról, hogy nem gyulai, legalábbis a szó életrajzi értelmében. Versei döbbentettek rá, hogy eddig úgy gondoltam: vallomást tenni a városról mégiscsak egy gyulai dolga, de könnyen meglehet, hogy másként van. Az a helyzet és nézőpont, ahonnan o látja és láttatja a várost, egyszerre az utazóé és egyszerre az itt élőé. Kívülállóként szebbnek, hangulatosabbnak, rejtélyesebbnek, misztikusabbnak és megfejthetetlenebbnek érzékeli a várost, mint a gyulaiak. Lehet, hogy úgy van ez, mint Velencével. A világ csodálja, az ottaniak pedig egyszerűen csak laknak benne és használják. Az ellentmondások természetesek. Mégis lelkében már gyulaiként GaálAron mindent érteni vél, ami ebben a városban titok. Különben nem szólna hozzá olyan közelről Simonyi Imre találó városjellemzése, amiben „megfontolt céltalanságot" tulajdonít minden itteni cselekedetnek. Különben nem jelentene olyan sokat számára Simonyi, és nem tudná megfogalmazni, amit eddig egyetlen itt élőnek sem sikerült a néhány éve elhunyt költőről: „Ez a te Városod, itt minden Te voltál / a templomok is igen, a templomokban a zsoltár "
Látszólagos tematikus egyszerűsége ellenére Gaál Aron Gyuláról szóló verseskötete bonyolult és férfiasan komoly játék. A város mai jelmezei mögött a régen volt Gyulát keresi, mint aki a valóságból szeretne átkéredzkedni a legendába. Ez irodalmi útlevéllel nem is tűnik lehetetlen vállalkozásnak. A legendát, a nagyjából az egy nemzedékkel ezelőtti Gyulát keresi, ahol Kohán, Simonyi és Koszta alkotott, és ahol Bay Zoltán születetett. De más valamit is keres ebben az alföldi városban a költő. Gyulai feleségének gyerek- és fiatalkorát. Mert nem csak az a kérdés a hozzánk közelállókhoz, hogy „mi lesz akkor, ha nem leszek?" Hanem az is: mi volt akkor, mikor még nem voltam -Veled? Vagy más volna a szerelem, mint közelség és távolság együttes jelenléte és kölcsönös vonzása? Aligha. A kötet, amit most kezében tart az olvasó ezért kétszeresen és kétféleképpen is szerelmes verseket tartalmaz. Hódolat a városnak, hódolat a nőnek, külön-külön, egyszerre és egymásba játszva.
Bod Péter Vissza

Fülszöveg

Gaál Áron - 1952 - Budapest.
Pilisjászfalun él és alkot, több mint 30 éve. Első versei 1970-ben láttak napvilágot. Munkásságában kiemelkedő jelentőségű a jász Himnusz megírása (zenéjét Borsodi László komponálta). Kapitánykert című versének négy sora Jászberényben a Kapitánykert bejárati szikláján olvasható. Választott szülőfaluja az Anjou-királyok jász testőrei által lakott Pilisjászfalu, ahonnan a jász nyelvemlék is származik. Magáénak vallott kulturális örökségén keresztül a Jászsághoz, családja révén Gyulához kötődőnek tartja magát nem feledve székelyföldi gyökereit, neves ősei Gaál Mózes író és Gál Sándor 1848-as hadvezér szellemi erkölcsi örökségét. Kultúraszervezőként a Mithrász Jász Kulturális Egyesület és a Jászfalu Közművelődéséért Alapítvány elnöke.
Legutóbb megjelent kötetének címe: Angyalok vértben (versek a Jászságból). Előkészületben: Jászországban jártam (riportregény), Kék bolt (verses mese).
A régmúlt, a közelmúlt és a jelen furcsa ötvözete ez a kötet. Egy különös hangulatú régi-régi kisváros híres alakjai, ismert szegletei, épületei bukkannak fel a sorok között.
Mindez azonban már-már csak díszletnek tűnik -, ahogy a könyv közepe felé haladunk - egy nagy szerelem szinte színpadi díszletének. A szeretett nő arcában azonban korábbi szerelmeit is látni és láttatni akarja a költő, akárcsak a Városban más városokat, élete meghatározó helyszíneit. A verseken keresztül egymásba tűnnek karcsú, lenge, szép alakok, utcák és terek, év- és napszakok. így varázsolja elénk másból és másokból, és varázsolja bele másba és másokba önmagát ez az érzékeny lírikus mindvégig éreztetve, hogy csak illúzió, amit elénk vetít. A sötétben ellobbanó gyufalángok pillanatnyi fénye -amit gyújt nekünk - csak arra elég, hogy felvillantson egy régi lányt, egy régi házat, egy régi világot, ami már nem a sajátunk, bár örökségünk. Hagyaték, amibe hangsúlyos hallgatások és hangsúlytalan szavak is beletartoznak, hisz a mondatokban tárgyiasult valóság cselekedeteket és gesztusokat is magában hordoz. A költő úgy vallja magáénak ezt a tárgyi, szellemi érzelmi és nagyon is testi örökséget, hogy mindvégig meg akarja osztani velünk. Csak rajtunk, olvasókon múlik, hogy káprázatának - ami mégis csak hétköznapjaink való világának a része - magunkba fogadóan részesei leszünk-e?
A Kiadó Vissza