Előszó
Nem haszontalan, ha alkalmanként a frissen feltárt, hiteles ásatásokból származó leletek feldolgozása mellett szétnézünk múzeumaink raktárában is, hogy a méltatlanul porosodni hagyott vagy soha jelentősnek nem vélt, régen gyűjtött emlékeket közzétegyük. Ilyen elfeledett lelet Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban a leltárkönyvi bejegyzés szerint a Gyulavarsánd (Varsand, Arad megye, Románia) - Vezeristye-halomról származó neolitikus leletegyüttes.
A lelőhely ma Varsand határába esik, Románia területére. A Monarchia idején Békés megyéhez tartozott, a megye két múzeumához, a gyulaihoz és a békéscsabaihoz való közelsége okán hamar ráterelődött a múlt század elején ott működött muzeológusok figyelme.
1906 tavaszán a békéscsabai múzeum igazgatója, dr. Krammer Nándor a gyulai Síró dombnál, a Gyulavári és Gyulavarsánd határán fekvő Pincehalomnál, majd egész március hónapban a Vezeristye-halomnál ásott. A városi múzeumi egyesület előtt felolvasott jelentésében ez utóbbit tartotta legeredményesebbnek, innen mintegy 300 db értékes kőkorszakbeli tárgy került elő, amelyek rendezése most folyik - úja.2 Ennél többet a leletkörülményekről nem tudnánk, ha a gyulai múzeum akkori igazgatója, Domonkos János nem hallott volna a rivális múzeum igazgatójának ásatásáról, és nem kereste volna fel a lelőhelyet, amely kirándulásáról a Békés című újság hasábjain tudósított a következőképpen: „A Vezeristye-halom közvetlenül a Fehér Körözs jobb partján van, Varsándon felül vagy 5 kilométernyire. Nagyon lapos és kb. egy kat. hold területű. Mívelés alá ezelőtt 16-18 évvel fogták, amikor az első években az eke annyi kőbaltát, kővésőt, kőfúrót, nyíl- és dárdahegyet fordított ki, hogy kosárszámra szedték össze. Hová tették? Senki nem tud vele számolni. Leginkább belehajigálták a Körözsbe. Az ilyen helyekhez a tudomány mindig későn érkezik. Most ugyan - hála a csabai múzeum áldozatkészségének - a még megmenthető tárgyak mégis a tudomány szolgálatára fognak állni. Láttam az ásott tárgyak között a kőkorszak fejlettebb szakából vagy nyolcz czeltet, ezek azonban többnyire sérültek; nem most, hanem használatkor tört, pattant le belőlük egy-egy darab, és így érdekességük még nagyobb, mert tanúsítják, hogy az embereknek valóban szükségük volt rájuk. Bizonyosan cserekereskedés útján kerültek az alföldre. A halom belsejéből sok égett agyag került elő, bizonyítványai annak, hogy az akkori emberek lakásukat a halomra építették. Vagy 12 kis vasaló alakú égetett téglát is láttam. Ezek felső részében egy kis lyuk van és háló-nehezékül szolgáltak. Amennyiben egy helyen találták őket, azt hirdetik, hogy nem használták még, mert a lelőhelyen kiégetés végett voltak összehalmozva. Minő katasztrófa érte készítőjüket, hogy soha nem tudta még az égetőből sem kivenni? Láttam egy valódi parittyakövet, néhány átlátszó obsidiánból készült nyílhegyet és négy áldozati edénykét, úgynevezett talpastányérkát, ezek egyike éppen olyan, mint egy jól kifejlett vargányagomba. Alul egy tönk, melyből előbb félgömb alakban nő a tányér, de végül négyszögűre válik.
Vissza 
