Gábor osztályt cserél

Előszó

Részlet:
A koratéli alkonyat óvatos gyöngédséggel terítgette fátylát a Belváros fölé. A Duna felől indult neki a zsúfolt házsoroknak. Előbb a darabos, lomhán úszó jégtáblák ólmos szürkeségét higította enyhe lilás köddé, majd a merészen átnyúló Erzsébet-híd ívét burkolta sejtelmesen elvesző árnyékba. Kékes-vörösen párázó rezgése egyideig megbújt a parti terek száraz fái mögött, de aztán mégis beosont a szűk utcákba.
Déltájban ott friss hó esett. Kényelmesen, szállingózva hullt alá a sok fehérség a magasból, mintha egy láthatatlan égi kéz rázta volna fáradt jósággal az emberek fejére a felhők óriási szitáját. A táncoló pihék - akárcsak a mesében - lassanként becukorporozták a tetőket, a templomok karcsú tornyait, bizonyára azért, hogy a Magasságbeli dicsőségére ebben az esztendőben is fehér legyen szent karácsony előestéje, amikor az isteni Kisded születését hirdeti az éles, tiszta levegőben csendülő harangszó a békességes, jóakaratú lelkeknek.
Az égi kéz szépet és jót akart, de munkáját csakhamar elcsúfították az emberi lábak. A kertekben és künn a messzi mezőkön szűzi fehérségében megmaradt ez a hólepel, de bent Budapest zajos forgatagában ugyancsak nekiálltak a járókelők, hogy lucskos-feketévé tegyék. Sietve tapodtak rajta, a kocsikerekek mély nyomokat vágtak belé, s forgalmi akadály címén az utcaseprők nagy lendülettel kaparták-szórták az útszélre, az ott búslakodó kupacok tetejére. Mire estefelé az alkonyat arra botorkált, lilás fénye csak itt-ott csillant meg rajtuk... Vissza