A Debreceni Református Kollégium egyházművészeti kiállítása

Előszó

Részlet:
"Debrecen szerepe a református egyházművészetben
A Református Kollégiumok jelentőségét, növendékeik meghatározó szerepét az ország művelődésében mindig elismerte a magyar szellemi élet. A reformáció és a művészetek kapcsolatának megítélése azonban korántsem volt ennyire egyértelmű. 1930 után is előfordult, hogy "Van-e református egyházművészet?" címmel jelenjen meg írás a hazai sajtóban. Az 1934-es Országos Református Kiállítás hozott döntő fordulatot, a szakmai közönségben ekkor tudatosultak azok a sajátos értékek, amelyek gyakran pompáznak puritán fehér falak között. Azóta egyre több adalék igazolja, hogy a XX. századi közvélekedés a XIX századtól örökölt állapotokat tekintette "ősi reformátusnak" és vetítette vissza abba a távolabbi múltba, amelyben még a "kicsi fehér templomok" sokaságát gazdag növényi ornamentika díszítette.
A reformáció hitvallási alapelvei szerint a bűnös ember egyedül hit által, kegyelemből, a Szentírás alapján és "az egyetlen égő közbenjáró", Jézus Krisztus érdeméből üdvözülhet. Az egyház világi fényűzését kárhoztató, erkölcsi tisztulását követelő mozgalom sok elemet megőrzött az eretnekmozgalmak és az egyházkritikát külsőségeikben is hordozó szerzetesrendek érvkészletéből. Az igehirdetés középpontba állítása, az ereklyék, "faragott képek" imádásának tilalma az eszmei forrongás idején Európa több országában szélsőséges túlzásokba torkollott, egyházművészeti értékek pusztulásával járt. Az Istennel való találkozás színhelyének kialakítása azonban minden közösséget emelkedettségre késztet. Kiállításunk tárgyai, a református egyházművészet remekei erről az áhítatról vallanak és egyúttal a művészet, a kézműipar egyes ágainak virágzásáról tanúskodnak." Vissza