Pandora visszatérése

Fülszöveg

Egyénnek ás közösségnek szüksége van a józan, a bölcs reményre, amely nem gyengít, de erőt ad és kitartásra buzdít. Nélkülözhetetlennek ismertük fel a magunk s a természeti-társadalmi környezet lehetőségeire építő, egy valón jövő távlatait felvillantó reményt, ám azt tudjuk, hogy nem szabad délibábokat kergetnünk. A mai vajúdó válságokkal küszködő világban meg kellett tanulnunk, hogy az engesztelhetetlen bírálatra s az el nem szenderedő kételyre múlhatatlanul igényt kell tartanunk. És éppen ilyen pótolhatatlannak bizonyult az a bizalom, az a hit, amely a történelem próbakövén ellenőrzött, önmagukat szüntelenül felülvizsgáló és megújító eszményekhez való hűséget, a létünknek értelmet adó nyitott, toleráns elkötelezettségeinket tolmácsolja. A vakhit azonban ugyanolyan ártalmas, mint a balga remény. A hamis tudat az illúziók táptalaja.
Az emberi méltóság a józan, cselekvő remény legjobb szövetségese. Ezt úgy is mondhatnók, hogy csak a bölcs, csak a valóság fejlődéstendenciáit közvetítő és ezeknek vonalán kialakuló praxishoz vezető remény méltó az emberhez. Más szavakkal: a méltóság - akárcsak a remény - mind az egyed, mind a kollektivitás számára életbevágóan szükséges. Értékként való elismerésünket fejezi ki. De a tudatossá vált méltóság bennünket is kötelez; az önmagunkkal szemben tanúsítandó igényességet tolmácsolja, szüntelen önmeghaladásra késztet. Méltóságunkat védelmezve az önmagunk és embertársaink iránti tiszteletet kérjük számon. Jogaink elismerését, fejlődési lehetőségeink biztosítását szorgalmazzuk. Azoknak a feltételeknek a megteremtését sürgetjük, amelyek nélkül az eszmény puszta illúzió maradna. Vissza