Jégkorszak után (dedikált példány)

Fülszöveg

A költő - önmagáról:
"1978 márciusában Bulgáriában, a trák hegyek között sokáig néztem egy folyót. Nem is annyira a folyót néztem, inkább a medrét, hiszen a fényes, sárga kavicsokon alig-alig csillogott víz, olyan volt, mintha nem is egy folyó, de száz erecske folyna abban a mederben.
Olyan volt - de ezt már valami játékos látomás sugallta néhány nappal később Szófiában, amikor hozzáláttam verset írni -, mintha egy jégkorszak hosszú dermedtsége után most kezdődne újra az élet, mintha örökkévalóságnak tetsző némaság után most születnének újjá a hangok. Közvetlenül azelőtt bennem is hosszú ideje néma csönd volt, ez a vers, a kötet címadó verse törte meg. Talán azért, mert segített föllázadni a mindnyájunkat olykor megkísértő ősközöny ellen, segített képekben újrafogalmazni,hogy emberként élni nem lehet jövőtlenül és társtalanul, és nem lehet elevenen megalkudni a lélek jégkorszakaival.
Ebben az értelemben, azt hiszem, folytatása ez a kötet a legutóbbi kötetemnek, a Szélcsönd és újra szél-nek, bár néhány olyan verset is fölvettem bele, amelyek annál korábban születtek. Igaz, néhány verset át is vettem az előző kötetből, mert úgy éreztem, hogy szervesen ide, A kék sziget című ciklusba tartoznak. A kötet egy Szovjetunióban - Moszkvában, Üzbegisztánban és Örményországban - tett utazás versbéli kivetüléseivel, a Szeptemberi nyár című ciklussal zárul. Úgy érzem, ez utóbbi ciklus néhány darabjában sikerült olyan hangot megütnöm, ami eddigi verseimhez képest valami mást, valami újat jelent. Bárcsak ezt sikerülne folytatnom." Vissza