Előszó
Csöppike a konyhában guggolt Mári mellett és segített neki borsót fejteni. Kimondhatatlanul boldog volt, ha szakácsnésdit játszhatott a hűséges Mári mellett, aki viszont még a csillagokat is...
Tovább
Előszó
Csöppike a konyhában guggolt Mári mellett és segített neki borsót fejteni. Kimondhatatlanul boldog volt, ha szakácsnésdit játszhatott a hűséges Mári mellett, aki viszont még a csillagokat is lehozta volna az égről, Csöppikéje kedvéért.
Anyuka kinézett a konyhába, sőt még apuka is bedugta a fejét. Ott gyönyörködtek a nagy fehér pohárszék mögé bujva. Csöppikében, aki apró markába fogva a borsószemeket sűrűn hullathatta a földre a szép zöld golyóbisokat;, Mári oda-odakacsintott a boldog szülőkre és nem állhatta meg, hogy büszkén ki ne bökje:
- Lám, milyen ügyes szakácsné a mi Csöppikénk. Az én neveltem. Mire felnő, különb tortát fog sütni a lelkem, mint az egyszeri királylány, aki a hamuba sült pogácsát puszta ránézéssel fehér kaláccsá változtatta!
Apa körülnézett a gyönyörűen csempézett fehér konyhában, Mári birodalmában és nem tudta visszafojtani a nevetését. Olyan furcsa volt; a nagy, kövér szakácsné, amint kidolgozott vörös kezével versenyre kelt a csöppkezű, ügyes, gödrösállú Csöppikével. Csak úgy foghegyről szólt oda Martos igazgató a kövér szakácsnénak:
- No Mári lelkem, aztán maga is igyekezzék ám, hogy, oda ne kozmásítsa az ételt, mint az egyszeri molnárné, aki fagyökérből sütött madárlátta kalácsot. Mári a haja tövéig elpirult.
Vissza 
