Így írtak - így éltek

Előszó

Kiállítást szervezni, rendezni sok gondot, sok munkát jelent. Főleg egy olyan intézménynek, melynek nem ez a feladata. Mindent kitalálni és átgondolni - talán ez még a könnyebb, de megvalósítani, megszervezni, berendezni, felragasztani, megrajzolni, feliratozni, letörölgetni - ez sokszor erőnket meghaladó feladatnak tűnt. És mégis, 1986 - dísztermünk felújítása - óta sorra születtek a bemutatkozások, amelyek gyakran komoly visszhangot váltottak ki. Kezdettől fogva magángyűjteményekre támaszkodtunk. Tevékenységünket a közös munkálkodás jellemezte: tanárok, gyerekek, szülők dolgoztak együtt, napokon, sokszor éjszakákon keresztül, hogy elkészüljön a csoda, a magunk által elképzelt és létrehozott KIÁLLÍTÁS, amely szólhatott a múlt kicsiny, de jelentős darabjáról, vagy kedves és számunkra fontos képzőművészeti alkotójáról.
Sokat nevettünk, viccelődtünk, csüggedtünk, vitatkoztunk, veszekedtünk, de a megnyitón a fáradtság már a büszkeség érzésével vegyült, mikor az ünnepi megnyitót tartó profik elismerték az amatőr csapat munkáját. No és persze a látogatóink! Számunkra elsők a gyerekek, akik itt igazi élményhez jutottak; hiszen meséltek nekik a tárgyakról, sőt kézbe is foghatták azokat. Más volt ez, mint a sokszor unalmas, rideg múzeumokban. Hetedik éve ad a terem otthont a kultúrának, s gondolom, még sokszor hét évig.
Remélem azt is, hogy e kis közösség, bárhova veti is a sors, ezt a hagyományt meg tudja őrizni, hiszen a kiállításokat létrehozó erő, az értékek tisztelete, a kíváncsiság, az alkotni vágyás; ezek mind-mind bennünk rejtőznek, s nem a kövekben, nem az épületekben. Vissza