Gazdanaplómból

Előszó

V. Sónyi G. András soha nem készült írónak. Agrár-mérnöki tanulmányai befejeztével állami gazdaságokban és tsz-ben dolgozott, két évig Algériában tehenészkedett. Három évig saját tehenészetében tevékenykedett. Ezután elhatározta, hogy „ezt a munkát az életben soha többé nem vállalja." Az élete azonban úgy hozta, hogy nyugdíjba menetele óta keményen küzd családja megélhetéséért, saját gazdaságában - s „immár egy évtizede ismét - tehenészkedik". Első dokumentum regénye kényszerszülte alkotás. Egy világlátás átadásának kényszere, a társadalom javára szolgálni kényszere, végül, de nem utolsó sorban az írás kényszere szülte. Egy rendhagyó Gazdanapló nyílik ki az olvasó előtt. A naplószerűen megírt regény a jelenből, a gazda mindennapos teendőitől, az etető vályú mellől indul és a tehenek körüli munkákhoz tér vissza. Közben az emlékezet bejárja a legtávolibb múlt és a jelen ösvényeit. Képek, dokumentumok kerülnek elő. Hogyan éli meg a Piarista-diák a második világháborút követő újjáépítés, a kommunista hatalomváltás időszakát. A kamasz fiú szemével láthatjuk az 1956-os forradalom eseményeit, élményeinek hitelességét alátámasztja az édesanya naplója ugyanezekről a napokról. Egy véletlen következtében, és az ifjúság vakmerő kíváncsiságától hajtva, szemtanúja lesz a forradalom leverését követő borzalmas megtorlás egyik éjszakájának. A könyv szereplói valóságos személyek, de az adatvédelmi törvény értelmében, nevüket megváltoztattuk. Kivételt a közismert, illetve történelmi személyiségekkel, valamint azokkal tettünk, akik engedélyt adtak valódi nevük szerepeltetésére. A Piaristáknál megismert szellem átjárja a gazda, Sónyi András mai mindennapjait, oldja a nehéz munka feszültségét. Az akkor és ott megismert énekek újra hallhatók Sónyi András által szervezett énekkar előadásában, és a könyvben is ízelítőt kapunk belőlük. Vissza

Fülszöveg

„A .Karolinával' szemben lévő polgárházakban akkor még parasztok laktak, és igavonó, meg jármos állatokat tartottak. Ma elképesztő volna hogy valaki a Székesegyháztól 100-200 méternyire szarvasmarhát tartson. Akkor még ez természetes volt. Itt történt, hogy iskolába menet egy reggel nyílott egy kapu, és kigördült rajta egy lőcsös szekér, melyet két lantszarvú magyar szürke ökör húzott jármával. A célegyenesbe fordult, s az út szélén a celtis-fák alatt megállt. A gazda leszállt a bakról, bezárta a kaput, majd visszaült a szekérre, meghúzta a gyeplőt, s csak annyit mondott: - Na vigye. E rövid történet a szemem előtt játszódott le. Földbe gyökerezett a lábam. Mesebéli jelenet. Mintha éreztem volna, hogy a pillanat minden mozzanatát magamba kell szívnom, mert már nem sokáig lehet benne részem. A fenséges, karcsú, izmos állatok, gyönyörű lantszarvuk hegyén ezüstfényű gombokkal szabályosan lenyűgöztek. A kocsiderékban eke volt. Lassan távolodtak a Székesegyház irányába. Néztem utánuk, Pártos Csaba megrántotta a karom: - Gyere már, mit tátod a szád, elkésünk a suliból! Valószínű, hogy Csaba már nem emlékszik erre. Neki nem is kötelező. Ő patikus lett. De profundis...!" Vissza