Gazdaságetika és a gazdasági gondolkodás története

Előszó

A neoklasszikus közgazdaságtan arra a feltevésre épül, hogy a piaci szereplők: a vállalatok és a fogyasztók - adottságaik mellett - racionálisan igyekeznek optimalizálni helyzetüket. "A neoklasszikus elméletben a cég a termelési függvényre redukált, a fogyasztót a hasznossági függvény jellemzi..." (Williamson, 1984. 197. o.) Egyéni érdekeik követése nyílt, őszinte. Információik költségmentesek, így a gazdálkodó alanyok mindentudók. Az ilyen modellben nem lehet csalni, lógni, másokat félrevezetni. A szabadon rendelkezésre álló piaci alternatívák védik a gazdasági szereplőket attól, hogy partnereik tisztességtelenül járjanak el velük szemben, Becsapják őket. A gazdasági szereplők identitása e modellben nem érdekes: "... arc nélküli vevők és eladók ... találkoznak ... egy pillanatra, hogy standardizált árukat cseréljenek egyensúlyi áron" - idézi Williamson Ben Poreth-t (Williamson, 1984. 202. o.) Az intézmények adottak, nem befolyásolják a gazdasági folyamatokat. Ezzel azonban a közgazdaságtan, írja Lucas, "mesterséges, kitalált emberképpel ..., valamint az ilyen szereplőkből álló mesterséges gazdasági rendszerek működésnek tanulmányozásával foglalkozik... A gazdasági ember nem nyújt teljes képet arról, hogy milyen, vagy milyennek kell lennie az emberi természetnek" (Lucas, 1992. 87. o.) Az elméleti kézikönyvek tárgymutatójában az "erkölcs" szó nem szerepel. "Divatos a modern közgazdászoknál - hangoztatja Sanuelson -, hogy etikai értékítéletnek nincs helye a tudományos elemzésben" (Samuelson, 1970. 219. o.) Blaug is ír arról, hogy "... a tiszta közgazdaságtan... teljesen független bármely erkölcsi értékítélettől" (Blaug, 1990. 142. o.).
Az erkölcsi tényezővel azonban a közgazdász már a gazdaság eme elvont képében is kénytelen számolni. A hagyományos modern közgazdaságtan, amely elveti a hasznosság mérhetőségét, a hasznosság egyének közötti összehasonlíthatóságát, a társadalmi jólét növekedéséről csak a Pareto-féle elv alapján tud ítélni: nő a társadalmi jólét, ha egyesek jóléte úgy növekszik, hogy másoké nem csökken. Vissza