Szikora Tamás

Előszó

Szikora Tamás nyolcvanas évektől kibontakozó művészete első látásra az objekt-művészettel és a neo-geometrizmussal mutat közeli rokonságot. A neo-geometrizmus és objektművészet nagy áramába sorolt kortárs művészektől azonban karakteresen elválasztja műveinek kváziperspektíván alapuló felépítése, illetve vezérmotívumához való hűsége. A doboz, azaz a kocka formára építő Szikora a nyolcvanas és kilencvenes évek magyar festészetében mint egyetlen forma variálásának mestere foglal el kiemelt helyet. Az „ironikus posztgeometria" elnevezés is illene rá, jóllehet felületalakítását ma is meghatározza, hogy a lírai absztrakcióból lépett át egy maga által konstruált szigorú formarendszerbe. Munkásságát mindenekelőtt a közép-európai festészet konstruktivista gyökerekhez való hűsége és a minimai art reduktivizmusa jellemzi.1 Saját képi rendje, egyéni perspektívája - ha nem is mindig tudatosan - az európai festészet perspektivikus hagyományára épül: a trecento kezdeményektől a barokk „csaliképekig". Szikora állandó ingamozgásban, hol a relief és az environment határterületére lendíti grafikában és festészetben kimunkált főmotívumát, hol visszatér a festészet területére. A hagyományok beépítését tekintve jellegzetesen mai művész, aki szabadon merít a múlt alkotómódszereiből, s azokat saját „perspektívájához" hajlítja, korábbi térábrázolási rendszereket szubjektivizálva teremti meg saját transzavantgárd szemléletét. Vissza