GEO 2011. október

Előszó

Tisztelt Olvasó!
Ahogy mélyül a gazdasági válság, egyre gyakrabban halljuk, hogy a pénz nem boldogít. Még a gazdasági növekedés, napjaink szent tehene sem tud minket hosszú távon kielégíteni. Ezért hát Bruttó Nemzeti boldogságot kell előállítani, amelyben más összetevők is szerepet játszanak, mint a kemény gazdasági mutatók. Például az általános elégedettség, az életminőség és életérzés, a biztonság és az egészség, az ökológiai gondosság és a tiszta víz, az élvezeti érték és a kommunikációkészség. Bhutánban, ebben a Svájc méretű, 800 000 lakosú himalájai országban, amely a világon a legszegényebbek közé tartozik, ahol az emberek önellátók, mostanában senki nem beszél válságról, és nemcsak azért, mert ez a vidék a világgazdaság holtterében található. A világon eddig egyedülálló módon itt három évtizede a királyi vezetés legfőbb célja az alattvalók általános boldogságának biztosítása. Nem a bruttó hazai termék statisztikai számadatait tartják szem előtt, ahogy az akkori király, Dzsigme szingje Vangcsuk 1974-ben egy a Timesnak adott interjúban megemlítette, hanem a Gross National Happiness megteremtését tűzték ki célul. Ami az európai füleknek egy kicsit pekingi operának, kollektíven elrendelt boldogságnak hangzik, eredetileg a nyugati világban uralkodó hatékonyság, termelékenység, magasabb profit iránti harc buddhista antitézise volt. A politika központjában az egyes ember boldogsága áll, amit nem lehet számokkal definiálni. Itt minden közberuházást, minden törvényváltoztatást azon kell mérni, hogy valóban a közjót szolgálja-e és nem valamilyen unalomig ismételgetett növekedésről szóló mantrát. De vajon hogyan mérik a nép elégedettségét - számon tartják, hogy az emberek milyen gyakran átkozódnak, nevetnek vagy sírnak? Bhutánban szigorúan demoszkópiailag járnak el, egy 290 kérdést tartalmazó listával járják az országot, és kémlelik fáradhatatlanul a nép hangulatát. Vissza