Georg Büchner művei

Fülszöveg

Amilyen ritka bőkezűséggel méretett ki Georg Büchnernek a sokféle tehetség (de bátran mondhatunk zsenialitást is), olyan kegyetlen szűkmarkúsággal az idő, amely alatt, és a tér, ahol kivételes képességeit kifejthette. Ott voltak először is a metternichi korszak nyomorúságos politikai viszonyai, amelyek 1835-ben, huszonkét éves korában - egy lázító politikai röpirat miatt - menekülni kényszerítik hazájából; a betegség - a tífusz -, amely alig több, mint huszonhárom éves korában végez vele, és végül még hagyatékának mostoha sorsa is: egy befejezett színdarabja áldozatul esik menyasszonya öregkori bizottságának, a kézirat minden valószínűség szerint megsemmisült; a Woyzeck töredékeit csak a legutóbbi időkben sikerült nagyjából megnyugtató módon rendszerezni, és még leveleinek is csak töredékei maradtak az utókorra.
Holott ez a tüneményes fiatalember huszonhárom évesen már a strasbourgi tudományos társaság tagja, a doktori cím tulajdonosa és a zürichi egyetem magántanára, akinek a márnák idegrendszeréről írott értekezése és a koponya idegeiről tartott előadása fényes tudományos pályafutást ígér; elmélyült tanulmányokat folytat a német filozófia Descartes utáni történetének megrajzolásához, és mind e közben, alig két év alatt megalkotja irodalmi életművét, amely töredékes mivoltában is a legnagyobb - Lukács György szerint az egyetlen igazi - előrelépés a Goethe utáni német drámairodalomban; mindenesetre annyival kora előtt jár, hogy igazi hatását csak a huszadik században fejthette ki; azóta viszont a Danton halála, a Leonce és Léna és még inkább a Woyzeck állandó energiaforrása a megújulásra törekvő színházi mozgalmaknak. Vissza