Előszó
HARMINC ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT, hogy kitűnő tanítómesterem (Radics Vilmosnak hívták, bárcsak olvashatná még e sorokat), aki kép- és tervezőszerkesztésre oktatott, egy alkalommal azt mondta: tanuld...
Tovább
Előszó
HARMINC ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT, hogy kitűnő tanítómesterem (Radics Vilmosnak hívták, bárcsak olvashatná még e sorokat), aki kép- és tervezőszerkesztésre oktatott, egy alkalommal azt mondta: tanuld meg, a fényképeknek természetük van, miként az embereknek, mivelhogy ember készítette Őket, márpedig a fénykép, örökítsen meg bármit is, elsősorban és főleg arról szól, aki készítette. Erről soha ne feledkezz meg! Az egyik ilyen, a másik olyan. Van közöttük rokonszenves és ellenszenves, kitárulkozó és zárkózott, őszinte és hazudozó, egyszóval mindenféle. Ezért aztán azt tanácslom neked, hogy ne csak nézd a fényképet, hanem lásd is. Olvasd el, mert, tanuld meg, minden fénykép úgy olvasható, akárcsak az írott szöveg. Attól kezdve különös, egyre meghittebb kapcsolatba kerültem a fényképekkel. Kapcsolatunk az idő haladtával egyre mélyült. Sok mindenre megtanítottak a fényképek. Elvezettek oda, ahová soha nem juthattam volna el, megmutattak olyat, amit soha nem láthattam volna meg. Egyszer azután gondoltam egy nagyot, és kezdtem leírni, ami a fényképeket nézve eszembe jutott. Az így született írások először a Magyar Szemlében (csak idegen nyelven megjelenő, azóta megszűnt lap), majd később az Új Tükörben (az is megszűnt), az IPM-ben (megszűnt), végül az Európában (ilyen lap sincs már) jelentek meg. Ezeket az írásokat, meg az azóta születetteket, melyeknek a Sine morbo című lap adott nyilvánosságot, gyűjtöttem kötetbe, no meg, természetesen, a fényképeket, melyek szerzőinek ezúton is köszönetet mondok.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal