Betlehemi képeskönyv - 2013

Előszó

„Csordapásztorok...
...midőn Betlehembe' csordát őriznek éjjel a mezőben." - indul a beköszöntő ének. A betlehemi csapat három-négy tagból állt. Az én településemen mindig férfiakból került ki a csapat. Ekkoriban művelődési intézmény még nem állt mögöttük, s talán az egyik legrátermettebb személy alakította ki a csoportot. Például az egyik csapatban Kábán a háború után a településen maradt „nagytizedes" állandó tagja volt a betlehemezőknek. (Megérdemelne szerintem egy kutatást kideríteni, hogy milyen szempontok játszottak szerepet egy-egy csoport összetételében). Templomépületre emlékeztető 60-80 cm-es tornyos deszkaépítmény volt a Betlehem, és 2-3 méter hosszú rudakon vitte a csapat két tagja. Az építményben jászol volt Kisjézussal, mely tárgyat szívesen megmutattak az érdeklődőknek.
A csapat egyik tagja azzal köszöntött be a kiszemelt házhoz, hogy „Szabad-e betlehemezni?" A Csordapásztorok ének szövege végigkísérte az eseményt, de néha feltöltődött helyi ízekkel, mint Hajdú megyében például, ahol a szöveg így is megjelent: „Hallod-e Te gomolya, jó is lenne, ha a szűröm ujjában volna / Gyere Betlehembe! / Nem megyek én Betlehembe, inkább megyek Debrecenbe. "
Amikor kiskatonaként Kábáról Pécsre, tehát 400 km-es távolságra kellett bevonulnom, olyan hatással volt rám a betlehemezés, hogy Karácsonykor néhány napos eltávozásra is képes voltam hazamenni, amit elsősorban a betlehemezés különleges varázsa váltott ki bennem. Szeretném megjegyezni, nem a vallásos tartalma, hanem az önfeledt népi játék bája, mai értékítéletemmel mondva, az őszinte népi színjáték öröme idéződött fel bennem. A napokban érdeklődtem Kábán, hogy járnak-e még Karácsonykor ezek az önszerveződő csapatok betlehemezni házaknál. Azt a sajnos várható választ kaptam, hogy évtizedekkel ezelőtt megszűnt a népi színjátszásnak ez a változata. Ezek az ifjúkori visszaemlékezések jutnak eszembe, mikor ehhez az aktuális eseményhez - a 20. Betlehemi jászol kiállításhoz - kapcsolódom.
Dr. Bánszky Pál
művészettörténész Vissza