"Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom." Szókratész
Szókratészt tekintik a nyugati filozófia kiindulópontjának, akinek gondolatait két tanítványa, Platón és Xenophón műveiből ismerhetjük meg. Fiatal korában elhatározta, hogy önmagára szoborként tekint, melyről a bölcsesség vésőjével fejti le a hamis meggyőződések fölöslegét. Életét Athén ifjúságának tanításával töltötte, és az igazság szakadatlan keresése közben sokszor összetűzésbe keveredett kora "influenszereivel", a szofistákkal. Tanait, mely számos ember életét változtatta meg, még a koholt vádak alapján rárótt halálos ítélet ellenére sem vonta vissza. Donald J. Robertson kognitív pszichoterapeuta, miközben végigvezeti az olvasót Hellasz i. e. V. századi történelmén, Szókratész kérdésfeltevésre épülő módszerét sikeresen alkalmazza korunk életvezetési nehézségeire. Mindeközben felhívja a figyelmet az önsegítő irodalom szenvedélyes fogyasztásának következményeire: a trendi elméletektől egy ideig valóban "jobban érezzük magukat", de hosszabb távon ezektől aligha "leszünk jobban". Helyette - Szókratész nyomán haladva - inkább azt javasolja, ne külső mércéktől, véleményektől, hiedelmektől függjünk, hanem aknázzuk ki saját belső értékeinket, bölcsességünket, önuralmunkat. "Amikor túlságosan sokat csüngünk a közösségi médián, és túl erősen hagyatkozunk az önsegítő könyvekre és szakemberekre, azt kockáztatjuk, hogy ugyanolyan elveszett lélek lesz belőlünk, mint amelyről egy másik ókori szerző írt. Az ilyen emberek, miután minden egyes döntésük előtt kikérik a jövendőmondók véleményét, idővel elveszítik az önálló gondolkodásra való képességüket. Szókratész azt is felismerte, hogy veszélyes az eszünk helyett >>a fülünkkel gondolkozni
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.