Gondozási irányelvek

Előszó

Az orvostudománynak régi törekvése a prophylaxis, a betegségek megelőzése. Ez a tendencia visszanyúlik a modern orvostudomány kialakulásának legrégebbi idejére is. Hazánk nagy fiának: Semmelweisnek a felfedezése is alapvetően megelőzés, a gyermekágyi láz megelőzése volt. De ilyen Jenner felfedezése, a himlő elleni oltás is, és az orvostudomány sok egyéb nagy vívmánya. Mégis azt kell mondanunk, hogy a betegségek melőzésére való rendszeres törekvés a modern orvostudomány vívmánya és a "preventív medicina", mint új disciplina, tulajdonképpen napjainkban van kialakulóban. Világos, hogy mindenütt, ahol a betegek gyógyítása és általában az egészségügyi ellátás állami feladat, a betegségek megelőzése is szervezettebb formában történik, mint ott, ahol a gyógyítás és a betegellás magánügy. A preventív medicina alatt azonban nem csak a betegségek megelőzését kell érteni, hanem ugyancsak ezen feladatkörbe tartozik a már meglevő és esetleg végleg nem gyógyítható betegségek progressziójának, illetőleg következményeinek megelőzése is. Ebből a szempontból alakult ki sok helyen az a gondolat, hogy az idült betegségben szenvedő emberrel rendszeresen kell foglalkozni betegségük azon periódusában is, amikor az történetesen a betegnek panaszt esetleg nem is okoz. Így van kialakulóban bizonyos betegségek gondozásának a kérdése is. A jelen kis könyv négy betegség gondozásának a kérdésével foglalkozik azon céllal, hogy segítséget nyújtson orvosainknak a coronariabetegségekben, a cardialis dexompensatióban, a hypertoniában, a cukorbajban, a fekélybetegségben szenvedő betegeink gondozásában, hogy minél sikeresebben járhassanak el a betegségek progressziójának, ill. a szövődmények kialakulásának meggátlásában.
A gondozás módja többféleképpen alakítható ki. Nem kétséges, hogy ennek ma a leghatásosabb útja az, ha a betegek gondozásának a kérdését a körzeti orvosokra és a hozzájuk tartozó illetékes szakrendelő intézetekre és kórházi osztályokra bízzuk. Világos, hogy így tudunk széles körű hálózatot teremteni és így tudjuk elérni, hogy a gondozásra szoruló beteggel az az orvos törődjön, aki hivatva van a beteget esetleges más, akut vagy egyéb krónikus megbetegedésében is ellátni. Ne felejtsük el, hogy a decompenzált, a hypertoniás, az ulcusos vagy a diabetes, vagy egyéb beteg is kaphat, a gondozási feladatul kitűzött betegségen kívül bármilyen akut vagy akár idült betegséget és ilyen esetben világos, hogy a beteget első fokon a körzeti orvos és a megfelelő kórházi osztály fogja ellátni. A jelen rendszer azt az előnyt is jelenti, hogy a beteg fölösleges utazgatás nélkül, a legrövidebb úton jut el a gondozó orvosához. Nem jelenti mindez azt, hogy - amennyiben ez szükséges - bizonyos ritkább vagy bonyolultabb kérdések megoldásában ne nyújthassanak segítséget a speciálisan felszerelt vagy speciális képzettségű egyéb, elsősorban a nagy állami intézmények is. Végeredményben tehát ma a gondozás leghelyesebb útjának az látszik, hogyha első fokon a gondozást a körzeti orvos látja el, akinek módjában van a vele kapcsolatban levő rendelőintézetet vagy kórházat - ha arra szükség van - bármikor igénybevenni és ha szükséges, a beteg tovább küldhető mindazokba a speciális intézményekbe, amelyek a bonyolultabb kérdések megoldására műszeres és személyi adottságuknál fogva alkalmasak.

Budapest, 1966 október hó.

Dr. Gömöri Pál Vissza