Előszó
A debreceni Gondy és Egey fényirdán kívül nem sok olyan XIX. századi fényképészműtermet tart számon a magyar fotótörténet, amelynek munkássága a hatalmas mennyiségű, több évtizedet felölelő, egyben megőrződött fényképanyagnak köszönhetően, folyamatként lenne vizsgálható.
A Debrecenben 1865-1909 között fennállt Gondy és Egey fényképészműterem gazdag örökségének gerincét a műterem után rendelő könyvei jelentik, amelyekbe a regisztráció végett csaknem negyven év minden portréfelvételét beragasztották a fényképészek, s amelyek így a XIX. század második felének teljes lenyomatát őrzik, változatos képét nyújtva a társadalmi osztályoknak, korcsoportoknak, családi és baráti viszonyoknak: Debrecen városának és a fényképész munkájának. A sokrétűen vizsgálható fényképhagyatékot a vele foglalkozó kutatók mindez idáig mégis csupán alkalomszerűen használták, illusztrációnak vagy adatnak dolgozva fel a portréképeket, családi, históriai vagy viselettörténeti szempontokat érvényesítve; egészében még nem publikálták, nem elemezték. A mi munkánknak ez a feldolgozás, a képek sorozatának, mint egésznek értelmezése, abból, amennyire lehetséges, a műterem történetének, fényképész és modellje viszonyának, a műhelygyakorlatnak kibontása, mégis csak egyik, bár nagyon fontos részét képezi - s a megközelítéseknek azon sokasága miatt, amelyeket a hagyaték lehetővé tesz, a kutatás és feldolgozás e munka révén sem tekinthető befejezettnek.
Forrásfeltáró munkánk során az vált mindinkább érdekessé, miként lenne megragadható a képeken és a képek mögött látható, sejthető, társadalmi meghatározottságaiban élő ember. Sajátos forrásunk, Gondy Károly fényképész városi anomáliákat tárgyaló újságcikkeinek feltárása és elemzése után pedig világossá vált, hogy sem a személyes, sem a mesterségtörténet rajza nem alkotható meg a befogadó társadalom, a város megrajzolása nélkül. Munkánk során igyekeztünk a legapróbb adatnak is hátteret építeni, s így minél életszerűbbé tenni a képet - csak remélhetjük, hogy az így keletkező kulissza elemei szétbonthatatlan, szerves egységet alkotnak, hiszen egyik elem sem fontosabb a másiknál: ugyanolyan súllyal esik latba a személyes történet, a mesterség, a társadalom és a város története - a fényképészéletek, sorsok és pályák egyéni döntései és választásai, sikerei és kudarcai éppen úgy, mint az ezeket lehetővé tevő vagy éppen megakadályozó társadalmi környezet: a város.
Szubjektív szemszögű forrásaink feldolgozása révén eddig ismeretlen, mert megtapasztalhatatlan szemponttal bővülhet a vidéki fényképészmesterségről való tudásunk, hiszen ilyen személyes aspektusból eddig nem nyílt lehetőség megvilágítani egy mester életét, gondolatait, világnézetét, ízlését. Miután azonban a befogadó társadalmat ezen a szubjektív szemüvegen át szemléltük, a múlt kulisszájának felépítése során leginkább azzal kellett megküzdenünk, hogyan tegyük a képet mégis általánossá.
Vissza 
