Goriot apó

Előszó

Részlet a könyvből:
Vauquer-né, leánynevén de Conflans, idős asszonyság, negyven éve tart fenn polgári panziót Párizsban, a diáknegyed és a Saint-Marceau kerület közt húzódó Neuve-Sainte-Geneviéve utcában. A Vauquer-ház néven ismert panzió szállást ad férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek anélkül, hogy valaha is gáncs érte volna a tisztes intézmény erkölcseit. Igaz, hogy harminc év óta nem fordult meg falai közt ifjú nőszemély, legényember is csak olyan lakik benne, akit hazulról gyengén látnak el havipénzzel. Mégis 1819-ben, amikor ez a dráma kezdődik, akadt a lakók közt egy szegény fiatal lány. Bármennyire is elcsépelte és lejáratta a dráma szót napjaink szívfájdító irodalma, amely kegyetlenül visszaélt vele, mégis ezt a szót kell itt használnunk. Nem mintha ez a történet a szó igaz értelmében dráma lenne; de a könyv végére érve talán hullatnak egy-két könnyet az olvasók intra muros et extra. Megértik-e vajon Párizson kívül? jogos a kételkedés. Ennek a megfigyelésekkel és környezetrajzzal telített jelentsornak részleteit csak azok méltányolhatják, akik a Montmartre buckái és a Montrouge magaslatai közt élnek, ebben a híres völgyben, ahol állandóan hullófélben van a vakolat és patakokban folyik a latyak: zsúfolódnak ebben a völgyben a valódi szenvedések és a talmi örömök, s az izgatot sürgés-forgásban csak valamiféle hajmeresztő eset képes feltűnést kelteni. Vissza