Előszó
Urbanek, a házfelügyelő, kiment a kapu elé. Végignézett a Tobozi-utcán, némán, komolyan, mint aki szemlét tart. Pillantásában olyan öntudat csillámlott, mint a rendőrökében, akik érzik, hogy a...
Tovább
Előszó
Urbanek, a házfelügyelő, kiment a kapu elé. Végignézett a Tobozi-utcán, némán, komolyan, mint aki szemlét tart. Pillantásában olyan öntudat csillámlott, mint a rendőrökében, akik érzik, hogy a társadalmi rendet képviselik.
Urbanek ugyan nem volt hatósági közeg, de mégis az az érzés dagasztotta az öntudatát, hogy a polgári rend egyik őre, akinek előjogai vannak embertársai fölött. Legalább is azok fölött, akik a Tobozi-utca 13. számú házban laknak, ahol ő vigyáz a csend, az erkölcs, a szokásjogok, a polgári életet megnyomorító szabályok, rendeletek és törvények tiszteletbentartására.
Egy másik körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy Urbanek fontos személynek érezze magát a Tobozi-utcában. A 13. számú ház, melynek mindennapi életét ő kormányozta, alig egy-két éve épült s így a .legszebb bérház volt a kis budai utcában. Modern, úgynevezett „apartment" ház, lifttel, hideg és meleg vízzel, két szoba-hallos, összkomfortos lakásokkal, falba épített szekrénnyel és teakonyhával. Pesten is feltűnt volna ez a ház modernségével, hát még Budán, a Tobozi-utcában, mely igénytelen mellékutcaként húzódott vissza a Fő-utca lármájától...
Vissza 
