Szomszédok

Előszó

Részlet a könyvből:

- Nem igaz. Hazudsz. Jól láttam, ahogy egészen belédbújt, úgy mondta neked. Te pedig úgy hallgattad, mint, mint...
Agárdy Domokos nem akarja kimondani azt, ami legjobban fáj neki, valami ösztönös szégyenérzésből elhallgatja, hogy az, amit nem bír el, ami tűrhetetlen és mindig újból megőrjíti, az az odaadó, kislányosan komoly, tágszemű figyelem, mellyel Lili, az ő Lilije, más férfiak beszédét hallgatja, ugyanavval a lélekzetet elfojtó érdeklődéssel, mellyel annakidején őt is megbabonázta.
- De Domi... hiszen csak azt magyarázta, hogy a fenyőfák között melyik a legalkalmasabb az idevaló viszonyok között, igazán, biztosítlak, hogy semmi egyébről.. . Lili gyorsan mondja a szavakat, szinte hadarva, miközben rémülve érzi, hogy nem azt mondja, amit kellene, hiszen lehetetlen, hogy egész vacsora alatt csak ezt az egy témát tárgyalták volna. De hiszen olyan közömbös volt a többi is, igazán nem fontos. Istenem, hát mit tegyen, hogy meggyőzze Domit, hogy ő semmi rosszat sem követett el?
- Domi, hiszen tudod, hogy szeretlek ... csak téged ... senki mást... - mondja kétségbeesetten.
- Ez az éppen, amit nem tudok - feleli férje sötéten. - Mert ha szeretnél, nem tennél olyat, ami...
- De hát mit tettem? Valakivel csak kell ülnöm vacsora alatt és nem mondhatom neki, hogy fordítson nekem hátat idő alatt és... és... Vissza